Vona Gábor Londonban – ellentüntetők fogadták a gyűlés részvevőit

Ellentüntetők fogadták Vona Gábornak, a Jobbik elnökének vasárnapi londoni gyűlésére érkező magyarokat. A rendezvény gyülekezőhelye London belvárosában, a Holborn metróállomáson volt, de az állomás kijáratát az indulás meghirdetett időpontjában hozzávetőleg 200 antifasiszta ellentüntető állta el.  A Jobbik elnökének gyűlésére érkezőket és az ellentüntetőket rendőrsorfal választotta el egymástól. Az ellentüntetők a gyűlésre érkezőket “náci szenny – takarodjatok az utcáinkról”, illetve magyar nyelven “nácik haza!” skandálással fogadták. A gyűlés kezdete helyi idő szerint 13.30  órára volt meghirdetve, de az időpont után negyedórával a Jobbik elnökének gyűlésére érkezők még nem tudtak kijönni a metróállomás épületéből. A Jobbik elnökének gyűlését végül a Hyde Parkban tartották meg, ahol hozzávetőleg 150 érdeklődő gyűlt össze. A rendezvény szervezői az MTI-nek elmondták, hogy az eredeti helyszín tulajdonosa végül vissza is vonta engedélyét a gyűlés megtartására. Vona Gábor a Hyde Parkban tartott gyűlésen kijelentette, ha a megélhetés és a rend alapelvei mentén megfogalmazott Jobbik-program kormányprogramként megvalósul, akkor a most Nagy-Britanniában élő magyaroknak is lesz munkájuk otthon. A Jobbik elnöke elmondta azt is, hogy a párt semmiféle olyan törvénytervezetet nem nyújtott be és ezután sem fog benyújtani, amely származásuk alapján tenne különbséget emberek között. Vona Gábor élesen bírálta a választási törvény azon elemét, amely nem teszi lehetővé a külföldön élő és dolgozó magyarok számára a postai szavazást az országgyűlési választásokon. Szavai szerint ennek az az oka, hogy “a Fidesz és az MSZP is fél” attól, hogy a külföldön élő magyarok nem rájuk, hanem a Jobbikra akarnak szavazni.  Az ellenzéki politikus bejelentette azt is, hogy a Jobbik népszavazásra bocsátaná Magyarország EU-tagságának ügyét. 

Vona Gábor és képviselőtársa, Pörzse Sándor londoni látogatása “mélységes nyugtalanságot keltett” a zsidószervezetek, politikusok és a Nagy-Britanniában élő százezres magyar közösség tagjai körében is, irja egyik, e látogatást megelőzően a “The Independent” hasábjain közreadott egyik cikk. Az emlitett forrás szerint, Andrew Dismore, az ellenzéki brit Munkáspárt volt alsóházi képviselője, a londoni városháza képviselőtestületének jelenlegi tagja levélben fordult Theresa Mayhez, kérve, hogy Vona Gábort ne engedjék be Nagy-Britanniába. Dismore kérte azt is, hogy a Scotland Yard akadályozza meg az általa “a legerősebb, nyíltan fasiszta európai pártnak” nevezett Jobbik londoni gyűlését, amelyet a holokauszt emléknapja előtt egy nappal tartanának.

Négy vezető brit zsidószervezet is közleményt adott ki, amely szerint minden erőfeszítést meg kell tenni annak megakadályozására, hogy “e Jobbik-képviselők az Egyesült Királyságban hirdethessék megvetendő nézeteiket és a gyűlöletet” – irja “The Independent”.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.