A magyarországi kormány által finanszírozott Kőrösi Csoma Sándor programra utalva, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő elmondta, hogy ez a program inkább a nyugati magyar közösségekre vonatkozott. “Ha jól tudom, a tavaly, a csángóvidéken két magyarországi, ösztöndíjba részesült fiatal dolgozott a csángó közösségekben Ennyit tudok, mivel közvetlenül nem vagyok érintett e programban. Lévén, hogy e program elsősorban a nyugati magyar közösségeknek szólt, nem lehet erdélyi hatásokról beszélni. Azt viszont tudom, hogy létezik egy olyan szándék, hogy a Kőrösi Csoma Sándor programot az idén kiterjesztik a Kárpát-medencei magyar közösségekre is. Úgy Erdély, mint Kárpáalja, Felvidék és a Vajdaság magyar közösségeire. Én , mint szorvány-politikus cask azt tudom mondani, hogy üdvözlök minden olyan szándékot, amely a szorványmagyarságot megerősiti”, mondotta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő.
E beszélgetésre annak nyomán került sor, hogy a Potápi János Árpád, a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkára az elmúlt év novemberében kifejtette, hogy a diaszpóra szervezetei jónak tartják a Kőrösi Csoma Sándor programot, ugyanakkor több ponton változtatásokat javasoltak, hogy az jobban működjön.
Ezek között említette azt a javaslatot, hogy a jövőben jobban vonják be az egyes közösségeket az ösztöndíjasok kiválasztásába, valamint, hogy ne a nyári, hanem a téli félév legyen a főidőszak. Azt is szeretnék, ha egy ösztöndíjas legalább kétszer vissza tudna menni az adott közösséghez. Az egyházak ahhoz kértek segítséget, hogy jóval több magyar papot küldjenek a diaszpórában élőkhöz.
A diaszpóra szervezeteit és közösségeit segítő Kőrösi Csoma Sándor programra jövő évben is 1 milliárd forint áll rendelkezésre. A program keretében tavaly 47, idén 100 fiatal utazott a diaszpóra közösségeihez, hangsúlyozta a nemzetpolitikai államtitkár.
Ez év január végén Potápi János Árpád államtitkár sajtóértekezletén bejelentette, hogy a Kőrösi Csoma Sándor program 2015-ben is folytatódik és ismét száz fiatal utazhat öt kontinensen a diaszpóra magyar közösségeihez, tájékoztatott a magyarországi közszolgálati televizió honlapja. Mindenkire számítanak, a programnak felső korhatára nincs, és arra is lehetőség van, hogy a korábban már kint járt fiatalok visszatérjenek a közösségekhez – mondotta Potápi János Árpád, hozzáfűzve: A program célországai bővültek, az új helyszínek között szerepel Ciprus, Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország.
Potápi Árpád János reményei szerint a program segítségével talán megállíthatók, adott esetben vissza is fordíthatók az asszimilációs folyamatok ezen közösségeknél. Gaal Gergely, a program koordinátora kiemelte, hogy a külhoni szervezetek kérésének eleget téve változásokról döntöttek. Igy, a déli féltekén a májustól október végéig, az északin augusztustól 2016. május végéig tartó időszakon belül legfeljebb kilenc hónapig tart majd a kint tartózkodás. Nagyobb hangsúlyt kap az unió, és elsősorban azon országok, ahol a tagállamok diaszpóraszervezetei jelen vannak. A harmadik alkalommal, egymilliárd forintos kerettel meghirdetett program célja a diaszpóra magyarságának megszólítása, nemzeti identitásának megerősítése, a közösségi és kulturális élet megszervezése, fejlesztése, mondotta Gaal Gergely.
Potápi János Árpád államtitkár a Magyar Nemzet napilapnak nemrég kifejtette, hogy párhúzamosan a Kőrösi Csoma Sándor programmal, a Kárpát-medence szorványmagyarságát segítő programot índit a magyar kormány tavasszal és erre 350 millió forintot különít el. E programban részt vevő fiatalok, a kulturális feladatok mellett, a szórványmagyarság közösségeinek szervezésében, építésében, identitásának megerősítésében segítenek majd, fűzte hozzá, Potápi Árpád János.
Az interjút készítette: Balázs Magdolna
Average Rating