A budapesti Állat- és Növénykert fennállásának 154. évfordulóját ünnepli

Vasárnap ünnepli fennállásának 154. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az intézményben a közeljövőben látható lesz a napokban született szumátrai orángutánkölyök is. Tájékoztattak az intézmény képviselői.

A világ egyik legnagyobb múlttal bíró állatkertben több mint 300 növény- és 900 állatfaj él. Szabó Roland főigazgató-helyettes szerint ez az esztendő különösen nehéz, hiszen a pandémiás helyzet miatt több mint 60 napra be kellett zárni az intézményt, ez a dolgozóknak megterhelő időszakot jelentett, mivel az állatokat a rendkívüli helyzet alatt is el kellett látniuk.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője kiemelte, hogy itt idén is rengeteg kisállat érkezett és született, példaként említette a napokban világra jött szumátrai orángutánkölyköt. A szumátrai orangután (Pongo abelii) hossza megközelítőleg 78-97 centiméter, a súlya körülbelül 40-90 kilogramm között változik. Az emlős többek között duriánnal, fügével és rovarokkal táplálkozik. Magyarországon csak a budapesti állatkertben él szumátrai orangután, amely 50 évig is élhet.

Az állatkert idén is elnyerte a Suberbrands-díjat, amelyet Serényi János, az elismerés hazai alapítója adott át csütörtökön az intézménynek.

A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és a legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje, az 1866-os megnyitásától egészen az 1950-es évekig, az első vidéki állatkertek megalapításáig az ország egyetlen ilyen intézménye volt. Ma Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye, évente 1 millió látogatója van.

Forrás:MTI

Foto:hirtv.hu

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.