0 0
Read Time:2 Minute, 22 Second

A tajvani Gold Apollo szerint a Libanonban és Szíriában felrobbant  személyi hívókon engedélyezték az ő márkanevüket, azonban azokat  egy másik, budapesti székhelyű cég gyártotta – írja az Associated Press.

A Hezbollah fegyveres csoport által használt személyi hívók kedden Libanonban és Szíriában szinte egyszerre robbantak fel, legalább kilenc ember életét vesztette, köztük egy nyolcéves kislány, és több mint kétezren megsebesültek. A Hezbollah és a libanoni kormány Izraelt hibáztatja az akcióért.

Az AR-924 személyi hívókat a magyar fővárosi székhelyű BAC Consulting KFT gyártotta – áll a Gold Apollo szerdai sajtóközleményében.

„Az együttműködési megállapodás értelmében felhatalmaztuk a BAC-ot, hogy a kijelölt régiókban a termékértékesítéshez használja márkajelzésünket, de a termékek tervezése és gyártása kizárólag a BAC felelőssége”, hangzik a közleményben.

A Gold Apollo elnöke, Hsu Ching-kuang szerdán azt mondta újságíróknak, hogy cége az elmúlt három évre licencszerződést kötött a BAC-val, de nem nyújtott be bizonyítékot a szerződésről.

Kedden 15.30 körül, amikor sokan épp bevásároltak, kávézókban ültek, autót és motort vezettek, a kezükben vagy zsebükben lévő személyi hívók felforrósodtak, majd felrobbantak – véres jeleneteket és pánikba esett embereket hagyva maguk mögött.

Libanoni biztonsági hívatalosságok és a Hezbollah egyik hívatalossága szerint a robbanások főként olyan területeken történtek, ahol a Hezbollah jelenléte erőteljes, különösen Bejrút egyik déli külvárosában és a kelet-libanoni Beqaa régióban, valamint Damaszkuszban. A Hezbollah tisztviselője névtelenül beszélt, mert nem volt felhatalmazása arra, hogy a médiával beszéljen.

Szakértők szerint a személyi hívókban már eleve ott lehetett a robbanóanyag, amit kedden aktiváltak.

A “robusztusnak” nevezett AR-924 személyi hívó egy újratölthető lítium akkumulátort tartalmaz, a Gold Apollo honlapján valamikor közzétett specifikációk szerint, amelyeket kedden a szabotázstámadást követően eltávolították. A személyi hívó legfeljebb 100 karakter hosszúságú üzeneteket tudott fogadni.

Azt is állították, hogy az akkumulátor élettartama akár 85 nap is lehet. Ez döntő fontosságú lehet Libanonban, ahol a több éves gazdasági összeomlás után gyakoriak voltak az áramszünetek. A személyi hívók vezeték nélküli hálózaton is működnek, ami nem ugyanaz, mint a mobiltelefonok esetében, így ellenállóbbak vészhelyzetekben – az lévén az egyik oka annak, hogy a világ számos kórháza továbbra is ezt használja.

A tajvani gazdasági minisztérium közlése szerint, 2022 elejétől és 2024 augusztusáig a Gold Apollo 260 000 személyi hívót exportált, ebből több mint 40 000 készletet idén január és augusztus között. A minisztérium kijelentette, hogy a személyi hívót főként európai és amerikai országokba exportálták, és nincs feljegyzése a Gold Apollo libanoni közvetlen személyi hívó-exportjáról.

A Hezbollah csoport a személyi hívót a libanoni mobiltelefon-hálózatok intenzív izraeli elektronikus felügyeletének megkerülésére szolgáló eszköznek is tekintette.

„A telefon, ami a kezünkben van – nekem nincs telefon a kezemben –, egy lehallgató eszköz” – figyelmeztetett Hasszán Naszrallah, a Hezbollah vezetője egy februári beszédében.

Később hozzátette: „Azt mondom, hogy a telefon a kezedben, a feleséged és a gyerekeid kezében  ügynök szerepét tölti be. Ez egy halálos szer, amely konkrét és pontos információkat szolgáltat. Ezért nagy komolysággal kell kezelni”.

Forrás: g4media.ro

Fordította: Székely Dénes

Foto: Biziday

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.