0 0
Read Time:2 Minute, 22 Second

A kínai elektromos akkumulátorgyártók Magyarországot választják helyszínéül az európai tevékenységüknek, mert Magyarország találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati befektetőknek – vezette fel szombaton a kínai Jipin városában Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, hogy egy újabb „top tízbe tartozó” elektromos akkumulátorgyártó vállalat befektetését is hamarosan bejelentik.

A tárcavezető a Facebook-videójában többször is hálálkodott Kínának, elsőként azért, hogy Magyarországot hívták meg díszvendégként a World Battery Conference nevű rendezvényre.

„Az első év 2020 volt, amikor a kínai befektetők hozták a legtöbb befektetést Magyarországra és a jelenlegi adataik szerint az idei lesz a második ilyen év” – nevezte meg okként, hogy korábban már bejelenthették a CATL és az EVE Energy óriási befektetéseit Magyarországra.

Annak ellenére, hogy például Debrecenben – mint azt megírtuk – egyre többen ellenzik az akkumulátorgyárak ide telepítését, különösen a környezeti veszélyek miatt, Szijjártó egy újabb Pekingnek szóló köszönetnyilvánítás után rögtön jelezte: „továbbra is ösztönözni fogjuk a kínai befektetőket, hogy bővítsék magyarországi kapacitásaikat vagy új európai gyáraikat Magyarországra hozzák”.

„Világviszonylatban  a 4. helyen szerepel hazánk az elektromos akkumulátorgyártás terén és amint ezek a befektetések befejeződnek az ország a második lesz. Magyarország és a Kínai Népköztársaság stratégiai partnerei egymásnak, mi úgy tekintünk Kínára, mint egy országra, mellyel az együttműködés jelentős előnyökkel jár (…) Ez a politika, ez a politikai stratégia óriási sikertörténet”, áradozott Szijjártó Péter.

Mint ismeretes, Debrecenben egyre többen ellenzik akkumulátorgyár építését. Míg ősszel a megkérdezettek 76, most már 88 százaléka ellenzi akkumulátorüzem építését Debrecenben. Erősíti a fenntartásokat, hogy egy Iváncsán épülő hasonló üzemnél baleset történt.

Több száz millió forintnyi ki nem fizetett bér miatt blokád alá vonták az épülő iváncsai akkumulátorgyárhoz vezető utat, valamint a szűk háromezres Fejér megyei települést az építkezésen dolgozó egyik alvállalkozó munkásai szerda reggel. A hírről beszámoló Gulyáságyú Média megyei lap információi szerint 300-400 ember lépett sztrájkba, miután a gyárat építő, Fidesz-közeli cég, a Garancsi István érdekeltségi körébe tartozó, a projekt első ütemét 81 milliárdos ajánlatával elnyert Market Építő egyik alvállalkozója hetek óta nem fizette ki dolgozóit.

Az akkumulátorgyár az iváncsai-rácalmási ipari parkban épül, amelyet – miután Dunaújvárosban 2019-ben az ellenzék került hatalomra – különleges gazdasági övezetté nyilvánított a kormány, megfosztva ezzel a terület kialakításába komoly anyagiakat fektető megyei jogú várost több milliárd forintnyi iparűzési adóbevételtől. A kormány 2021-ben eredendően 50 milliárd forintos támogatást adott a dél-koreai SK Innovationnak, mely 135 hektáron, 682 milliárdból építi fel két komáromi gyára után Iváncsán a harmadik magyarországi akkuüzemét.

A gyár építése során nem a szerdai volt az első incidens, a Szabad Európa értesülés szerint hétfőn több tucatnyian lettek rosszul miután valamilyen anyag a levegőbe került, és belélegezték. Az épülő üzem Elektród részlegén dolgozók hánytak és hasmenésük volt, többeknek kiütésük lett, úgy tudni, az érintettek védőruha nélkül dolgoztak többek között olyan nehézfémekkel, mint a kobalt és a nikkel, ezt követően lettek rosszul – az eset kapcsán a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt folytat eljárást.

Forrás: nepszava.hu

Foto: Népszava

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.