A Maros-mezőségi gazdaságfejlesztési program keretében leadott valamennyi érvényes és értékelhető pályázatra támogatást nyújt a magyar kormány, közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a napokban Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatón.
Maros megye mezőségi kisrégiójában fél évvel ezelőtt kísérleti jelleggel hirdették meg a magyar állam által finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési programot. Magyar Levente elmondta: 526 mezőségi vállalkozó és gazdálkodó nyújtott be pályázatot, és a támogatási igényeknek – reményei szerint – mintegy 90 százalékát tudják támogatni. Közölte: ahhoz, hogy minden érvényes és értékelhető pályázatra támogatást nyújthassanak, az eredetileg meghirdetett egymilliárd forintról körülbelül 1,5 milliárd forintra kell emelni a program támogatási keretét, de erre van lehetőség.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a pályázat eredményhirdetése decemberre várható, és a pályázók már 2018 első hónapjaiban hozzájuthatnak az igényelt támogatáshoz. Ismertette, hogy elsősorban gazdák pályáztak mezőgazdasági gépek és tenyészállatok vásárlására, valamint a földterületek jogi helyzetének a tisztázására, telekkönyvezésre.
Tekintettel arra, hogy egy európai uniós tagállamból érkezik az egy milliárd forint értékű támogatás egy másik európai uniós tagállamba, szigorú uniós előirásokat kellett betartani, hogy egyik tagállam joga se sérüljön meg. Ezért a pályázatokat a magyar és a román hatóságok egyeztetése után lehetett benyújtani.
Magyar Levente elmondta: hosszú hónapok egyeztetése után a nyár végén sikerült megállapodniuk Románia kormányával a program alapvető feltételeiről. Hozzátette, a román gazdaság is profitál a programból, hiszen az eszközöket, amelyeket a kedvezményezett gazdák meg fognak vásárolni, többnyire Románia állítja elő.
Megjegyzendő, hogy Erdélyben a gazdaságfejlesztési programot a marosvásárhelyi Pro Economica alapítvány bonyolítja le.
Forrás: Magyar Hirlap
Foto:Magyar Idők
Average Rating