Washington keményen birálta Magyarországot

Az Atv.hu május 25-i tájékoztatása szerint a romák társadalmi diszkriminációját és kirekesztését, valamint az erőszakos jobboldali szélsőségességet jelölte meg Magyarországon a legfőbb emberi jogi problémaként az amerikai külügyminisztérium a csütörtökön nyilvánosságra hozott, csaknem 200 országra kiterjedő, 2011-es felmérésében. A jelentés kitér arra, hogy Magyarország plurális parlamenti demokrácia, ahol a legutóbbi parlamenti választások szabadok és tisztességesek … Citește mai mult Washington keményen birálta Magyarországot

Horthy miatt retteg a Raoul Wallenberg Egyesület

A Hunhir.info május 24-i tájékozttatása szerint a Raoul Wallenberg Egyesület közleményben aggódik a megfogalmazása szerinti Horthy-reneszánsz legújabb fejleményei miatt. „A történészek már ismerik a tényeket, a közvélemény még nem” – fogalmaz a közlemény. A dokumentum igy folytatódik: „A Raoul Wallenberg Egyesület tagsága nyugtalansággal figyeli az egyre erősödő Horthy-kultuszt. Szinte minden napra esik valamilyen avatás vagy … Citește mai mult Horthy miatt retteg a Raoul Wallenberg Egyesület

A HVIM az idén is megszervezi a Trianon-felvonulást

Az Index.hu május 24-i tájékoztatása szerint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom idén is megszervezi a fővárosban a Trianon felvonulást, hogy „együtt tiltakozzunk a gyalázatos békediktátum ellen”. A rendezvény 15 órakor veszi kezdetét, és hagyományosan 16:32-kor indul el a menet az utódállamok nagykövetségei felé. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom arra kér mindenkit, aki felháborítónak tartja ezt … Citește mai mult A HVIM az idén is megszervezi a Trianon-felvonulást

A magyarországi parlament elnöke részt vesz az MPP kampányrendezvényein

Az MTI május 24-én arról tájékoztatott, hogy Kövér László, a magyaroszági parlament elnöke megerősitette az RMDSZ főtitkárának írt válaszlevelében, hogy részt kíván venni a Magyar Polgári Párt (MPP) kampányrendezvényein.     A házelnök ezt azt követően tudatta Kovács Péterrel, hogy a főtitkár nyílt levélben kifogásolta, az Országgyűlés elnökének neve szerepel a júniusi romániai önkormányzati választások egyes … Citește mai mult A magyarországi parlament elnöke részt vesz az MPP kampányrendezvényein

“Szét kell választani Nyirő József politikai és írói munkásságát

Az MTI idézte marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke célszerűnek tartotta Nyirő József politikai és írói munkásságának a szétválasztását.     Kövér László örvendetesnek és a normalitás jelének tartotta, hogy a román állam is tekintettel volt erre, hiszen – mint megemlítette – több iskola is viseli az író nevét. “Az én könyvespolcomon is ott vannak … Citește mai mult “Szét kell választani Nyirő József politikai és írói munkásságát

A Frankfurter Allgemeine Zeitung Nyirő újratemetéséről

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Nyirő József újratemetésének előkészületeiről számolt be csütörtöki, május 24-i számában.    A Kérem ezt az embert ne! című beszámoló szerzője, Joseph Croitoru ismertette: konfliktus keletkezett az Erdélyben született magyar író és “fasiszta politikus” földi maradványainak sorsa körül Magyarország és Románia között. Az újratemetés terve “heves ellenállást” … Citește mai mult A Frankfurter Allgemeine Zeitung Nyirő újratemetéséről

Nyirő József újratemetésére Pünkösd vasárnapján kerül sor

Az MTI május 24-i tájékoztatása szeerint a székelyudvarhelyi szervezők nevében Szász Jenő, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke csütörtökön bejelentette, hogy adottak Nyirő József újratemetésének feltételei és a Pünkösd vasárnapra tervezett szertartásra sor kerül.     “Olyan megoldás született, amely nem sérti sem a román, sem a magyar jogrendet” – közölte Szász csütörtöki sajtótájékoztatóján, de elhárította azokat a … Citește mai mult Nyirő József újratemetésére Pünkösd vasárnapján kerül sor

Megtiszteltetés Magyarország közméltóságainak erdélyi látogatásai, "ha ezt nem a választási kampány idején teszik, és céljuk nem valamely párt támogatása"

Nyílt levélben kifogásolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, hogy az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak a neve a júniusi erdélyi önkormányzati választások egyes kampányrendezvényeinek a programjában szerepel, tájékoztat a www.kuruc.info.hu. Internetes portál. Az elmúlt évtizedekben számtalanszor beigazolódott, hogy közösek az erdélyi és magyarországi nemzetpolitikai törekvések, irja levelében a főtitkár, megemlitve ezen clkitűzések közül a … Citește mai mult Megtiszteltetés Magyarország közméltóságainak erdélyi látogatásai, "ha ezt nem a választási kampány idején teszik, és céljuk nem valamely párt támogatása"

Vona Gábor: 2013 legyen Horthy Miklós emlékév

A www.szentkorona.huközlése szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke a magyar parlamentben azt javasolta, hogy a 2013 esztendőt nyilvánitsák Horthy Miklós-évnek, „ezzel is törlesztve valamennyit adósságunkból”. A politikus emlékeztetett: hálával és tisztelettel tartozunk Horthy Miklósnak, kihangsúlyozva, hogy a Jobbik az ellenzékben és majd kormányon is felvállalja, hogy Horthy Miklós volt a XX. század legnagyobb államférfija. Aki … Citește mai mult Vona Gábor: 2013 legyen Horthy Miklós emlékév

Negyedszer is a Jobbik elnökévé választották Vona Gábort

A www.barikád.hu portál tájékoztatása szerint a Jobbik szombati kongresszusán Vona Gábort elsöprő többséggel újraválasztották e radikális párt elnökének. A negyedik kétéves ciklusát kezdő pártelnök megköszönte a küldöttek hatalmas arányban megnyilvánuló bizalmát. A tisztújításon a párt kongresszusa szavazott a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökségi tagjairól is. A kongresszus nagy meglepetésére az új elnökségbe nem került be Szegedi … Citește mai mult Negyedszer is a Jobbik elnökévé választották Vona Gábort