Az ex-Jobbikos Szegedi Csanád Montreálba látogat

Nemrég heves vita robbant ki Szegedi Csanád körül, aki pár éve még durván antiszemita Jobbikos EP-képviselő volt, ma pedig meggyőződött ortodox zsidó. A felháborodást az váltotta ki, hogy december 9-én Montreál egyik elővárosába, Westmountba látogat, mely alkalommal egy zsidó turnén vesz részt a helyi Chábád meghívására, tájékoztatott a “Kanadai Magyar Hirlap” internetes honlapja. Devorah Shanowitz, a Westmounti Chábád képviselője és a turné helyi szervezője viszont úgy véli, hogy Szegedi “jóhiszeműen igyekszik megváltoztatni az életét, jóvátenni a múltját és próbál kapcsolódni zsidó identitásához.” De aThe Canadian Jewish News riportja szerint ezzel számos montreáli magyar nem ért egyet, köztük például Sipos Péter, aki 1980 óta él Montreálban és aki korábban Magyarországon basszusgitárosként a Hungária együttes tagja volt.  ”Ismerem a magyarokat, és a leopárd nem veti le a foltjait”–nyilatkozta Sipos Szegedi Csanádról. Paul Herczeg, egy montreáli Holokauszt-túlélő nem hiszi , hogy Szegedi valóban megváltozott volna. Szerinte a Jobbik egykori alelnöke megtévesztette a Chábádot.    Westmount egy jómódú, többnyire angol nyelvű elővárosa Montreálnak, ahol csaknem 20 ezren laknak és amely a belvárostól közvetlenül nyugatra fekszik. A lakosság 55 százaléka angol anyanyelvű. A Westmountban élő, magyarul anyanyelvi szinten beszélők aránya az összlakosság egy százalékát teszik ki, azaz 185 fő. A kanadai népszámlálási adatok szerint a westmounti zsidóság aránya 3,7 százalék.    Szegedi 2012-ben távozott a Jobbikból, miután kiderült, hogy anyai nagyanyja Holokauszt-túlélő. “Úgy voltam az antiszemitizmussal, mint egyesek a cigarettázással: tudja az ember, hogy nem egészséges, de ha bekerül egy olyan társaságba, ahol mindenki cigarettázik, akkor ő is rágyújt, mert trendinek gondolja. Aztán irtó nehéz leszokni róla. Nem zavart az antiszemitizmus. Visszagondolva, világosnak tűnik, hogy a zsidósággal kapcsolatos ellenérzésekre való hajlamot Csurka István (a Magyar Igazság és Élet Pártja – MIÉP volt alapitója és első elnöke) irásai alapozták meg nálam”–mondta Szegedi a Magyar Narancsnak egy korábbi interjúban. “Valószínűleg a politikai pályától búcsúzom 2014 után, de nem vagyok jós.”–tette hozzá Szegedi, a még aktív EP-képviselő.

 

 

 

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.