0 0
Read Time:2 Minute, 19 Second

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) május 11-én, a hagyományos makfalvi székely majálison szeretné elindítani a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezése aláírásgyűjtését. Erről Izsák Balázs SZNT-elnök beszélt szerdán azon a sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón, amelyet Csomortányi Istvánnal, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) márciusban megválasztott elnökével tartottak.

Izsák Balázs felidézte: az Európai Unió bírósága március 7-én semmisítette meg az európai polgári kezdeményezésük bejegyzését elutasító európai bizottsági (EB) határozatot, és az EB-nek két hónap áll rendelkezésére, hogy megoldja az így kialakult helyzetet. Hozzátette: arra számít, hogy a bizottság május hetedike előtt bejegyzi a kezdeményezést, ami azt is jelenti, hogy elkezdődhet az egymillió európai aláírás összegyűjtése.

Izsák Balázs elmondta: a polgári kezdeményezésnek zöld utat nyitó luxembourgi bírósági ítélet kihirdetése előtt Mezei Jánossal, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével és Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is tárgyalt, és utóbbitól nagyon fontos tájékoztatást kapott a szövetség által kezdeményezett Minority SafePack aláírásgyűjtése tapasztalatairól. Hozzátette: az SZNT mindent meg fog tenni azért, hogy felkészülten találja az aláírásgyűjtést lehetővé tevő brüsszeli bejelentés.

Izsák Balázs elmondta, a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéstől eltérően a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés nemcsak etnikumokról, hanem területről is szól. Leghamarabb azokból az országokból várnak aláírásokat, amelyekben az elmúlt ötven évben etnoregionalista mozgalmak alakultak ki. Hangsúlyozta: olyan területekre gondolnak, ahol egy ott élő nép kultúrája jelöli ki a régiót, és a régió és a nép érdekei egybeesnek. “Székelyföld ilyen terület” – jelentette ki az elnök.

Csomortányi István kijelentette: az EMNP teljes apparátusával beáll az aláírásgyűjtésbe, és nemzetközi kapcsolatait is mozgósítja a kezdeményezés sikere érdekében. Hozzátette: a néppárt az Európai Szabad Szövetség (EFA) tagja, és az EFA legutóbbi vezetőségi ülésén néppárti kezdeményezésre már határozat született arról, hogy a pártszövetség ajánlja tagszervezeteinek a polgári kezdeményezés támogatását.

Csomortányi hozzátette: a Partiumi Autonómiatanács (PAT) alelnöki tisztségét is betölti, és érzékeli, hogy a kezdeményezés a Partium magyar többségű tömbje számára, és Kalotaszeg számára is fontos lehet. Azt is hozzátette: ez a kezdeményezés nemcsak elvekről, hanem kohéziós alapok lehívási lehetőségéről, tehát pénzről is szól.

Az EMNP elnöke azért is fontosnak tartotta a nemzeti régiókról szóló kezdeményezést, mert az a Minority SafePack után újra napirendre tűzi az Európai Unióban a nemzeti közösségek ügyét, és ezzel állandósítja a nyomást a kisebbségi kérdést elkendőzni kívánó kormányokon.

A nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés beterjesztői azt javasolták, hogy az EU kohéziós politikájában kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Az Európai Bizottság 2013 júliusában úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nyilvánvalóan nem tartozik az EU hatáskörébe, ezért nem jegyezte be a kezdeményezést. A bizottság elutasító határozatát az SZNT elnöke és külügyi megbízottja: Izsák Balázs és Dabis Attila támadta meg az EU luxembourgi bíróságán. A bíróság 2019 március 7-én megsemmisítette a bejegyzést elutasító EB-határozatot.

Forrás:MTI

Foto:Krónika

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.