Véglegesnek nevezte a három alelnökről szóló döntését Vona Gábor, a Jobbik elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus közölte: nem ragaszkodik elnöki pozíciójához, ahhoz a véleményéhez viszont igen, hogy a Jobbik 2018-ban akkor tud választást nyerni, ha egységes, és egy irányba húz, s ez most nem teljesen igaz. Mint mondta, bizalmi, inspiratív légkörre van szüksége, ez segíti a munkában. Hozzátette: ha a másfél hónap múlva esedékes tisztújításon a kongresszus máshogy dönt a személyéről, akkor is segíteni kívánja a közösséget. Kérdésre elmondta, egyelőre nem tud kihívóról, de nyitott a versenyre.
Megerősítette, hogy a jelenlegi alelnök közül Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását – elnöki jogkörével élve – nem támogatja. Ha azonban mégis elindulnak, és nyernek, akkor ő levonja a konzekvenciákat. Azt azonban nem árulta el, hogy mi lesz ez.
Vona Gábor kifejtette, hogy a szabályok egyfajta szűrő-szerepet biztosítanak neki, azaz a jelöltséget megszerző tagok közül van lehetősége megnevezni, kik legyenek azok, akikről a kongresszus szavaz. A párt alapszabálya szerint alelnök az lehet, aki a tagság 10 százalékának támogatását megszerzi, a pártelnök-aspiránsoknak pedig 20 százalék szükséges.
A jobbikos politikus nehéznek nevezte a döntést, de jelezte, hogy annak minden felelősségét és következményét vállalja, a három leköszönő alelnök pedig továbbra is élvezi a bizalmát, és számít rájuk a szakpolitikai témákban. Vona Gábor döntését azzal indokolta, hogy vannak náluk jobbak, olyan polgármesterek, akik már nyertek és a mindennapokban is kormányoznak. Az elnökségbe a győzelem képességét, a kormányzati alkalmasságot szeretném bevinni – hangoztatta, hozzátéve: szerinte vagy a Jobbik váltja le a Fideszt, vagy senki. Ehhez a saját szavazóbázison túl a bizonytalanok és más pártok szimpatizánsait megszólítását tartotta szükségesnek.
A pártelnök a párt és saját maga számára is egy próbaként jellemezte a kialakult helyzetet, utalva arra, hogy ha ezt képesek kezelni, akkor nagyobb feladatokra is alkalmasak.
Vona Gábor egyúttal azt is közölte, hogy jövő pénteken nevezi meg alelnök-jelöltjeit.Az Index tudósitása szerint, újságírói kérdésre Vona elismerte, hogy tárgyal Ásotthalom polgármesterével, Toroczkai Lászlóval, akit arról szeretne meggyőzni, hogy legyen a párt egyik alelnöke. Toroczkainak van betyársereges múltja, ezzel kapcsolatban Vona Gábor azt mondta, hogy „vannak olyan ügyek, amik radikális megoldásokat kívánnak, és vannak, amik mérsékeltet”, irja az mno.hu portál.
Szávay: A Jobbiknak egy irányba kell húznia
A Jobbik alelnöke péntek este a HírTV Magyarország élőben című műsorának vendége volt, ahol a pártjában kialakult helyzetről kérdezték. Szávay higgadt hangvételű nyilatkozatában a Jobbik alapvető érdekeit nevezte a legfontosabbnak, amelynek kapcsán elmondta: tisztában van saját felelősségével is.
Szerinte Vona Gábor a kormányváltás egyszemélyi felelősségét vállalja magára meghozott döntésével, amihez azonban kétség kívül joga van. “Ennek a pártnak Vona Gáborral kell nyernie a következő választásokon. Nem hiszem, hogy lesz ellenjelölt, nem is hinném, hogy ebben a helyzetben a pártnak ez érdeke lehetne”.
A személyét is érintő döntés kapcsán a politikus megjegyezte, a Jobbik tagjai közül sokan az alulról építkezés elvét látják sérülni, ő ugyanakkor nem ragaszkodik a pozíciójához. Nem is feltétlenül a vele kapcsolatos döntés helyességét vitatja, de “egy ilyen helyzetet Elnök úr helyében bizonyára máshogy rendeztem volna”.
A Jobbik alelnöke kizárta a pártszakadás lehetőségét, szerinte most mindannyiuknak nagy a felelőssége a párton belüli megosztottság kezelésében és abban, hogy a 2018-as választási győzelem, mint alapvető cél ne sérüljön.
Szávay István – aki a Jobbik tizennégy alapítójának egyike – a néppártosodás kapcsán megjegyezte: a nemzeti radikális alapértékeknek továbbra is helye van, helye kell, hogy legyen a párt programjában, szerinte nem csak azokra kell figyelni, akiket meg akarnak nyerni a politikájuknak, hanem azokra is, akiket nem szabad elveszíteni.
Szávay nem szeretné elhagyni “ezt a politikai közösséget”, és nem is gondolja, hogy erre kényszerülne. Ha nem lesz alelnök, akkor is a Jobbik győzelméért fog dolgozni, tájékoztatott az alfahir.hu. portál.
Toroczkai László: nem fogom ölbe tett kézzel nézni, hogy a Jobbik tönkremenjen!
Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere, a HVIM alapítója a Facebook-oldalán reagált az elmúlt hét párttal kapcsolatos eseményeire. Felidézte, ott volt a kezdeteknél, amikor a Jobbik súlytalan, egyszázalékos párt volt, és emlékeztetett, amikor az ügy azt kívánta, képes volt hátralépni egyet. Ismertette, hogy Vona Gábor felkérte alelnöknek, és azért esett gondolkodóba, mert látja, hogy hogyan reagáltak a sértett alelnökök, hogyan futottak az “ellenséges médiához”, amit ő mindig is “a nemzeti oldal elleni legsúlyosabb bűnnek és árulásnak” tartott.
Mindig a nemzeti oldal elleni legsúlyosabb bűnnek és árulásnak tartottam azt, ha valaki a sérelmei miatt az ellenséges médiához futott. Nyilván rettenetesen nehéz lehet ez most a három alelnöknek, de ezernyi más lehetőség kínálkozott volna számukra a nyilvános panaszkodás és információ-szivárogtatás helyett. Novák Előd alelnökkel és Szabó Gábor pártigazgatóval lassan húsz éve ismerjük egymást. Ahhoz a baráti-bajtársi csoporthoz tartoztunk, akiket a MIÉP ifjúsági tagozata hozott össze, s a MIÉP vezetőinek gyengeségét látva együtt határoztuk el 1999-ben, hogy mi magunk építjük fel az új nemzeti radikalizmust. Ebből nőtt ki a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, amely két szervezet az alapítása óta szimbiózisban él egymással. Szávay Istvánt tizenéves kora óta ismerem. Vele is a nemzet ügye hozott össze minket kb. húsz évvel ezelőtt. Mindhármukra ennek megfelelően olyan szeretettel gondolok, mint a felnőtt ember a gyerekkori barátjára. Dr. Apáti Istvánra nem emlékszem a 2010 előtti időkből, de most nem ez a lényeg.
A Jobbik 2006-ig egy súlytalan, egyszázalékos párt volt. Két, a Jobbik szempontjából meghatározó dolog történt azonban 2006 őszén. Az egyik az állami televízió épületének ostroma és elfoglalása által elindított láncreakció, a másik, hogy Vona Gábor került az elnöki székbe. A 2006-2010 közötti időszakban a Jobbik megtizenhétszerezte (!) az erejét, és bekerült a parlamentbe. Azóta gyakorlatilag egy helyben topog. Ebből a szempontból éppen ideje volt végre valami újabb gyökeres fordulatnak. Úgy látom, hogy az elnöknek nincs alternatívája, az alelnököknek viszont van, lesz vagy húsz aspiráns. Jogi értelemben az elnök tulajdonképpen megválaszthatja, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni, és kikkel nem. Nem én szavaztam meg ezt a szabályt, de úgy tudom, egyhangúlag lett elfogadva.
Szeretném emlékeztetni azokat az alelnököket, akik most nem akarnak önként lemondani a pozíciójukról, hogy amikor a jelenkori nemzeti radikális oldal alapítóiként 2008-ban újra leültünk egymással tárgyalni a 2010-es választásokról, én önként vonultam a háttérbe – látva, hogy vannak, akik tartanak tőlem – saját elhatározásomból nem akartam parlamenti képviselő lenni, így a vármegyéseket az új Országgyűlésben Zagyva György Gyula képviselte. A célom az egység megőrzése volt, ezért a nemzet ügye iránti alázatból vonultam hátra, és nem léptem be a pártba sem. 2013-ban a saját erőmből, független jelöltként 71,5 százalékkal győztem le a másfél évtizede regnáló fideszes polgármestert legszebb gyermekkori élményeim helyszínén, Ásotthalmon, pedig az összes többi jelölt összefogott ellenem. Az egy évvel későbbi választásokkor Szabó Gábor pártigazgató kifejezett kérésére indultam újra immáron a Jobbik színeiben , s lettem a Jobbik jelöltje, majd Ásotthalom polgármestere. “Mostanra végre újra rend van Ásotthalmon, a kifosztott, csődbe vitt önkormányzat újra stabil lábakon áll, ma már nem vonul több ezer migráns az utcáinkon, gyakorlatilag megszűnt a bűnözés.. Nagyon jó helyen vagyok, imádom azt csinálni, amit most csinálok. Eddig sem hagytam cserben a közösségemet, Ásotthalom négyezer lakóját sem fogom elhagyni”, hangsúlyozta Toroczkay.
Azt azonban nem fogom ölbe tett kézzel végignézni, hogy a húsz év alatt, vérrel, verítékkel nagyon sokunk által felépített valódi nemzeti oldal pártja tönkremenjen.
Márpedig a Jobbik előtt ma két út mutatkozik: vagy megsemmisül, vagy kormányozni fog. Sokan azért nem szavaznak még a Jobbikra, mert nem biztosak benne, hogy kormányképes lenne. A belháborúnak semmi értelme, nincs újabb 10-20 évünk egy új pártot felépíteni.
Foto: hirek.ma
Average Rating