0
0
Október 19. és 21. között Marosvásárhelyen került sor a Coop&Grow: Multi-Fund Strategies & Smart Technologies (Több alapra épülő stratégiák és intelligens technológiák) 3. kiadására. Az eseményt a Porolissum GAL Napoca Egyesület szervezte, a PRO AGRO Országos Szövetség együttműködésével.
A rendezvény célja a Helyi Akciócsoportok (GAL) felkészítése volt több alapból megvalósuló Fejlesztési Stratégiák megírására, valamint a fenntartható programok közös kidolgozása a vidéki közösségek számára. A Coop&Grow harmadik rendezvénye az együttműködésről, az innovációról, az intelligens technológiákról, az eszmecseréről és a hálózatépítésről szólt.
Megkérdeztük Fazakas Miklóst, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezetének elnökét, hogy mennyire ismerik, tudnak a gazdálkodók azokról a programokról, melyek révén fejlesztési, támogatási forrásokhoz juthatnak?
– Itt a Helyi Akciócsoportokról, közismertebb nevén a Leader Akciócsoportokról van szó. Én úgy láttam, hogy a mi zónákban, Maros megyében és a környező megyékben nagyon komoly tájékoztató kampányt folytattak többször is, úgyhogy akit érdekelt – hiszen nem lehet minden gazdát erőszakkal arra kényszeriteni, hogy részt vegyen ilyen tájékoztató eseményen -, információhoz szeretett volna jutni, meg volt a lehetősége.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen sikertörténetet tud megosztani velünk a mezőgazdaságban dolgozó emberekről, akik finanszírozáshoz jutottak és sikeresek voltak, leszögezte:
– Ezt nem nekem kell minősíteni, de érdekvédelmi szervezet vezetőjeként, civil szakmai szervezet elnökeként elmondhatom, hogy vannak kifogásaink a Helyi Akciócsoportok Egyesületeivel kapcsolatban, – főleg a Maros megyében működő egyesületekkel -, mivel a pénzek nagyon nagy százalékára az őnkormányzatok pályáznak. Véleményünk szerint ezen réteg felzárkózatására kellene törekedni a vidéken belül, sokkal hatékonyabb tajékoztatással, adott esetben, akár a vállakozói réteg képzése révén is, és több lehetőséghez jutattni. Ezek az egyesületek ugyanúgy részesülnek támogatásba a román állam részéről, mind a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által meghirdetett projektek. Ez esetben is voltak nyertes pályázatok, amelyek akár sikertörténetnek is nevezhetőek.
Megkérdeztük azt is, hogy segítségükre volt-e az Erdélyi gazdaságfejlesztési program és hogyan léptek tovább e program lezárása után?
– A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros Szervezete hatékonyan részt vett ennek a programnak a lebonyolításában, amelyet a Pro Ecnomica Alapítvány ültetett gyakorlatba; mi főleg az úgynevezett kis intenzítású projektekben vettünk részt. Úgy gondolom, hogy e program egy sikertörténet. Nagyon sok kizgazda tudott eszközpályázni és tovább lépni. Ez már egy jó pár éves program, sajnos azóta nem lévén egyeszség a román és a magyar kormány között, nem sikerült a Partiumban is elindítani. Úgy gondolom, hogy Székelyföldön és a Mezőségen ez sikertörténetnek mondható, hiszen Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatója nagyon jó hozzáállással és megfelelő szakmaisággal kezelte a helyzetet, hiszen – ha jól tudom – több mint 600 millió eurós keretről van szó, és a román államnak nem sikerült ennyi pénzt adni. A projektek megpályázása, elbírálása, a szerződéskötés, majd a projekt végrehajtása, ellenőrzése és figyelemmel követése mind olyan, ami jó alapjot biztosít és arról tanuskodik, hogy létezik egy olyan entitás amely fel van készülve, megfelelő infrastruktúrával rendelkezik ahhoz, hasonló projekteket tudjon a jövőben is kivitelezni.
Kérdésünkre, hogy lehet-e párhuzamot vonni a két finanszírozási forrás között, nevezetesen: az Erdélyi gazdaságfejlesztési program (PDEA) és a román állam finanszírozási forrásai között, kifejtette:
– Nem beszélhetünk párhúzamról, mert a Vidékfejlsztési Főigazgatóságon keresztül több milliárdos keretösszeg áll rendelkezésre, természetesen több kiírásban és több leosztásban. Ez egészen más, egy országos szinten kidolgozott program. Ha ezt csak három megyére akarjuk kivetíteni, lebontani, párhúzamot vonni, akkor elmondhatjuk, hogy a Pro Economica Alapítvány nagyobb intenzítású volt. A vidékfejlesztési programok esetében sokkal bonyolultabbak a pályázati feltételek, mind a Pro Economica Alapítványnál és természetesen az intenzítás is más, mivel főleg attól függ, hogy hány százalékos a támogatás és hogy mekkora össszeget lehet megpályázni. A Pro Ecnomica Alapítány esetében ez az összeg 15 ezer euró volt – legalábbis a kis gazdaságokat támogató kiírásnál – és normális, hogy ez teljesen más, mind a több százezres, akár több milliós beruházások, amelyeket meg kell pályázni országos szinten.
Fazakas Miklós, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezetének elnöke elmondta azt is, hogy részt vett az Indagra vásáron, amely a legrangosabb bukaresti mezőgazdasági vásár. Megkérdeztük, hogy milyen céllal jött el a kiállításra?
– Én egy román gazdaszövetség alelnöke is vagyok, a LAPAR-nak, és ilyen minőségemben kaptam meghivást az amerikai nagykövetségtől az öntözés és fenntartható mezőgazdaság témában szervezett szakmai konferenciára, ahol több ország is képviseltette magát. Jó magam, több társammal együtt, mind szakmai szervezet vettünk részt a konferencián, amelyet az Indagra mezőgazdasági kiállitás keretében szervezveztek. Így alkalmunk volt megtekinteni a kiállitást is, amely Románia egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállitása. Elmondhatom, hogy a kiállításon is lehetett érezni a pénzhiányt, azt, hogy az elmúlt pár év negativ tendenciája sújtja a román mezőgazdaságot, legyen szó szárazságról, energiaárak robbanásáról, járványról, háborúról. A nagy szárazság és a terményáraknak több mint 50 százalékkal való növekedése gyakorlatilag abba a helyzetbe hozta a román gazdatársadalmat, hogy nincs olyan ágazat, amely ne szembesülne nagyon-nagyon komoly gazdasági problémával, ugyanakkor vannak már olyan farmok is, amelyek felszámolás alatt vannak. Az elmúlt három évtízed legnagyobb gazdasági válságát éli a román mezőgazdaság. Másrészt, az Európai Unió szintjén olyan szabályozások vannak érvényben, amelyek gyakorlatilag negativ helyzetbe hozzák a gazdákat, illetve negativ körülményeket biztosítanak számukra. A másik probléma, amelyről az előbb is szóltam: az árak, amelyek nem tőlünk függnek és olyan alacsonyak, hogy a gazdálkodók még az önköltséget sem tudják fedezni. A harmadik probléma az, hogy Romániának nincs egy agrárstratégiája, az utóbbi 30 évben nem is volt egy ilyen stratégiája. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv igazából a szakmai szervezetnek úgymond kívánságlista. Minden ágazatnak több pénz kellene abból a kevésből, amit kapnak. Megjegyzem, hogy uniós szinten a második legkisebb támogatást kapjuk hekráronként vagy akár állatra vagy termékekre, így a versenyképesség sem biztosított. Ezenkivül még saját specifikus problémák is vannak Romániában, amit nem sikerült három évtized alatt sem megoldani, mivel nincs megfelelő törvényes keret, ha pedig támogatási stratégiáról beszélünk, normális, hogy az az összeg, amit az Unió biztosít eddig sem volt elég és most sem elég. A legnagyobb gond, hogy igazából nincs egy megfelelő fejlesztési stratégia, azt sem tudjuk, hogy a pénzt hová kellene tenni. Mindenkinek kell a pénz, az úgymond „ingyenpénz”. Sajnos, ez az úgynevezett támogatás helyesen megfolgalmazva segély. A kilencvenes évek elején agrárstratégiából és menedzsmentből azt tanultam egy európai hírnevű tanárnőmtől, hogy legkönnyebben nemzetgazdaságot vagy nemzetgazdasági ágazatot tönkretenni segéllyel lehet. Hát ez történt. A kilencvenes évektől erre fele gyakorlatilag úgy tettünk tönkre ágazatokat, hogy jött az ingyen segély, ami arra jó, hogy megszabják nekünk, hogy milyen feltételek mellett termelhetünk, aminek nagy része vállalhatatlan vagy gazdaságilag nem produktiv. Az Unió hektáronkét 100-150 eurót ad, mig a minimális hektárköltség – és itt gondolok első sorban a gabonafélékre – mintegy ezer euró körül van. Ez attól függ, hogy milyen zónában, milyen intenzítással gazdálkodik az illető. Közben az ukrán gazdák nem függnek hasonló keretektől, szabályoktól, több mint 50 százalékkal olcsóbban jutnak hozzá szinten mindenhez. Ők nemcsak gabonát hoznak be, hanem 25 féle terméket és azok, úgy-e, megfelelnek az itteni úgymond szigorú európai élelmezésügyi és növényegészségügyi előirásoknak. Rajtunk keresztül és a mi zsebünkre gyakorlatilag támogatják a háttéri ipart. Ha tényleg szabadpiac lenne nem létezne támogatás és akkor mi is versenyezhetnénk. Ezt a lehetőséget tették tönkre. Másrészt, a gazdálkodók azt sem tudják eladni, amit termelnek. Mi is szervezői voltunk, például, egy áprilisi demonstrációnak Marosvásárhelyen, amikor kimentünk a főtérre több mint 500 traktorral. Országos szinten is talán ez volt a legsikeresebb megmozdulás, akkor főleg az állatartók, a tejtermelő gazdák mozdultak meg. A gazdálkodó embernek irtózatosan nagy összegeket kell befektenie és semmi garancia nincs arra, hogy bármi is visszafordul abből. Ha befektet, például, ezer eurót egy hektárba és jön a szárazság vagy valamilyen más probléma gyakorlatilag semmit nem tud kivenni belőle. Jövőben kezdheti előről, megint ezer eurót fektethet be hektáronként. Nem panaszkodni akarok, de mindenkinek meg kellene értenie, hogy hogyan működik ez a mechanizmus és mivel szembesül a gazdatársadalom. Másrészt, egy liter tej ára egy lej húsz bani- két lej, hogy ne mondjam, hogy ennyit fizet egy tisztességez cég. A tej drágább – tiz lej – az üzletben mint a víz, amely jön a földből, palackozzák és ennyi. Én őszintén mondom, hogy csodálatra méltó az a tűrelem, amivel a gazdák ezt a helyzetet kezelik, a kitartás, amivel csinálják és újra kezdik minden évben, hiszen ez nem egy éves probléma. Ki van véreztetve az egész gazdatársadalom. A mezőgazdaság helyzete Romániában nemzetbiztonsági kérdés, azért mert nincs élelmiszerellátási biztonság. És ha valami történik, ha háború lesz, itt fogunk éhen halni. Nem akarok itt most statisztikákat sorolni, ott van az INS oldalán, lehet búvárkodni rajta, hogy miből milyen importra szorulunk, Románia hány százalékban tudja bizonyos termékeit biztositani. Most már nem úgy van, mind a Ceauşescu-rendszerben, hogy a vidéknek van megtartó ereje. Ha nincs tej, disznó, tyúk, megyünk és megvesszük az olcsóbb és kétes élelmiszert a helyi boltban, hogy az is tudjon nyerni, amely legalább még a helyi termelőtől sem veszi meg a termékeket. A vásárló nem veszi meg a termékeket a szomszédjától vagy a gazdatársától, hanem inkább elmegy az üzletbe. Ezek nagyon komoly problémák, amelyeket rendezni kellett volna több évtized leforgása alatt. Ez a mi felelősségünk is, nem neveljük a saját fogyasztóinkat. Ezt is valamilyen szervezett formában kellene végezni, mivel nem János
bácsitól kell elvárni azt, hogy ezzel foglalkozzon. És ezzel mi nem foglalkozunk, csak mindenféle programmal, termékvédjeggyel, digitalizációval. Közben egyre inkább elveszítjük azt a réteget, amely tényleg még ragaszkodik földjéhez, életformájához, és ezen keresztül tudja biztosítani a megtartó erőt, akár a vidéknek, akár, elsősorban, a családjának. Ha Székelyföldről beszélünk, mi a szabadságunkat is a tulajdon koncepciójában tudjuk meghatározni. Ha nincsen földünk, akkor nem vagyunk senkik. Mi nekünk kulturálisan, hogy ne mondjam genetikailag, mindenféleképpen ez az örökségünk. És ez folyik ki a kezünkből. Nemrég voltam Bukarestbe, két napos élelmezésügyi konferencián, ahol többféle panelbeszélgetés volt, és az egyiken egy parlamenti képviselő épp a szintetikus marhahúsról tartott előadást. Ennek a témának nincs helye Romániában, agrárország vagyunk, konzervatívok és keresztények vagyunk. Azóta annyit fejlődött ez a történet, hogy a szenátus elfogadott már egy törvénytervezetet, ami tíltja a szintetikus hús forgalomba hozását Romániában. Hát persze még ott van a Képviselőház, meg aztán végül meg kell szavazza a parlament, de hátha-hátha átmegy ez a törvénytervezet. Tehát, itt tartunk, nincs egy országos koncepció. Székelyföldet gyakorlatilag sokkal nagyobb egységbe lehetne tartani, például, vidékturizmussal. Az itteni élelmiszerek beltartalmi értéke meghaladja bármilyen uniós ország termékeinek a szintjét. Mondják a szakemberek. A tejet, például, összegyűjtik a külföldi cégek, mondjuk a Hockland, és mások, kiviszik, ott forgalmazzák és reklámozzák, hogy Kárpát-medencei, erdélyi tej, és onnak hozzák vissza mind saját árut. Svájc is mondja, hogy mennyire jó a mi termékünk. Mi meg mit csinálunk, alacsony áron alapanyagként eladjuk és ennyi. Ez egy stratágiai kérdés, hiszen normális, hogy ezen keresztül szép lassan, többféle ágazatban, mindenféle finanszirozási támogatással kellene elinditani ezt a folyamatot, és mi megtudnánk határozni magunkat, akár itt, Szekelyföldön is. Mi, tevékenységünket a közösságépítesen keresztül tudjuk meghatározni. Utána jön majd a szakma. Ha valakit azért hívok meg, hogy tartsak neki szakmai előadást biztos nem jön el, de ha elmondom neki, hogy van egy jó beszélgetés, akkor eljön. Ez egy felől stratégia, mig más felől életfilozófia. Egyesületünk oktatási központként is működik. Négy szakmában is tartunk felkészítőket, ezenkivül nagyon sok szakmai előadást servezünk a Szülőföldön Okosan vagy a Pro Agricultura Transilvania programok és sok más programok révén, és valamennyi rendezvényünk a közösségépitésről szól, összegezte Fazakas Miklós, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezetének elnöke.
Az interjút készítette: Balázs Magdolna
Foto: Határtalangazda
Average Rating