0 0
Read Time:1 Minute, 56 Second

Ünnepélyes keretek között, világi és egyházi elöljárók részvételével  nemrég Csíkszépvízen megnyílt a Székely Határőr Emlékközpont. A felújított egykori Dájbukát Dávid-házban három szinten, mintegy 600 négyzetméteren kialakított állandó tárlat bemutatja a székelyek katonáskodását és a határőrizet történetét az Árpád-kortól a második világháború végéig. A több mint hatvan közreműködő segítségével összeállított tárlat kurátora Nagy József történész.

Az épület felújítása – amelyben a kommunizmus idején öregotthon működött – mintegy egymillió euróba került, amelyhez a magyar kormány csaknem 600 ezer euróval járult.

Szépvíz település évszázadokon át határvidéknek számított.

Megkérdeztük Ferencz Tibor polgármestert, hogy kinek volt az ötlete a Székely Határőr Emlékközpont létrehozása?

„2015-ben született az ötlet. Nagyon sokat gondolkodtam turisztikai fejlesztésekben, mert úgy érzem, hogy a csíki zónában, nekünk ez a kitörési lehetőségünk. Az Emlékközpontnak állandó jelleggel kell, hogy frissüljön, mert rengetek anyagunk van. Nem beszélve arról, hogy a vidéken rengetek csatatér van, kezdve Borszéktől, a Keleti-Kárpátokon át egészen Háromszékig, ezeket mind fel kellene tárni és valamilyen formában összekapcsolni. A központot egy térségi létesítménnyé kellene fejleszteni”.

Tekintettel, hogy határőrökről van szó, megkérdeztük a polgármestert, hogy hívtak-e meg helyi képviselőket Kománfalváról vagy Szlanikfürdőről. Ugyanis Kománfalva (Comăneşti) határában (a hegyen, a falutól nyugatra) húzódott a régi román-magyar határ, ennek a román oldalán – Szlanikfürdőn – állították fel a XIX. század végén a fából készült “határ X-eket”. Itt volt a régi határátkelő.

„Nem hívtunk meg innen képviselőket, mivel ahogy az emlékközpont nevében is szerepel – Székely Határőr – próbáltunk egyelőre a saját házunktáján gazdálkodni”, magyarázta Ferencz Tibor.

Kérdésünkre, hogy az avató ünnepségen milyen személységek vettek részt, elmondta:

„Ha a politikumra gondolunk, akkor Potápi Árpád János nemzetpolitkai államtitkár vett részt, tőlünk, Táncos Barna miniszter úr, de jelen volt a megyei vezetőség is,  míg az egyház részéről részt vett a segédpüspök, a háromszéki református püspök, Kató Béla,  valamint hadtörténészek”.

Arra a kérdésre, hogy a központ kialakításában milyen külföldi támogatásban részesültek, illetve mivel járultak hozzá a helyi hatóságok, a polgármester megjegyezte:

„Az épületet mi, a Polgármesteri Hivatal újítottuk fel, a központ berendezését a magyar állam támogatta. Reméljük, hogy a jövőben is részesülünk támogatásba a magyar kormánytól, de jelenleg nem kaptunk erre igéretet. Valószinüleg konkrét projektekkel kell jönnünk és akkor majd segítenek”.

A monda szerint a település neve onnan származik, hogy Szent László a kunokat legyőzve lovával egy szikláról a patakba ugratott, és azt mondta: Igyál lovam, mert ez szép víz.

Az interjút készítette: Balázs Magdolna

Foto: hargitanepe.ro

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.