0 0
Read Time:1 Minute, 37 Second
Curtea de Justitie a UE
Az Európai Unió Birósága

Mint ismeretes, az Európai Bizottság a tavaly elutasitotta az Romániai Magyar Demokrata Szövetség által támogatott, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója közreműködésével kidolgozott Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzését. A Szövetség megfellebbezte e döntést az Európai Unió Biróságán. E döntés ellen inditott luxemburgi perbe Románia is belépett az Európai Bizottság oldalán.

Arról, hogy hogyan viszonyul a kormánykoalicióban részt vevő RMDSZ azzal szemben, hogy Románia az Európai Bizottságot támogatja, Winkler Gyua európai parlamenti képvislőt kérdeztük meg, aki hírportálunknak elmondta:

„Az RMDSZ nevében most nem szeretnék nyilatkozni; ezt az RMDSZ elnökének kellene tennie, amit amúgy meg is tett bizonyos mértékben. Ebből a szempontból Kelemen Hunor szövetségi elnöknek igaza van, amikor az mondta, hogy olyan helyzetbe került, hogy „saját magával van perbe”. Egyrészt, a román kormány miniszterelnök-helyetteseként, a polgári kezdeményezést ellenzők körében találta magát, anélkül, hogy konzultáltak volna vele vagy a Szövetséggel, mig márészt, nekünk és a romániai magyarságnak startégiai célkitűzése, hogy EU szintjén rendeződjön a kisebbségek, a nemzeti közösségek helyzete, azaz létrejöjjön egy uniós szintű keretszabályozás. Ezt célozza tulajdonképpen a polgári kezdeményezés és a polgári kezdményezés bizottságának elnökhelyettese is, Kelemen Hunor. Nemcsak egy személyről,  a szövetségi elnök személyéről beszélek, hanem a romániai magyarságról, hiszen  közösségünk – képviselői által – saját magával van perben. Ezt  a helyzetet valahogy fel kell oldani. Én nem szeretnék most semmilyen döntést megelőlegezni, mivel van még esély a helyzet rendezésére. Lássuk hogyan zárulnak a tárgyalások”.

A Kárpát-medencei magyarság autonómia törekvéseiért következetesen küzdő Magyarországra összpontosította figyelmét Titus Corlăţean román külügyminiszter is, aki így vélekedett: “Ebben a jogi procedúrában Magyarország az Európai Unió révén kívánja megvalósítani azon célkitűzését, hogy az uniós országokban élő magyar etnikai kisebbségek nemzetközi gyámjává váljon”.

Az RMDSZ közleménye szerint, Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) szolidaritásáról biztosította a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) és elnökét, Kelemen Hunort, a román kormány miniszterelnök-helyettesét a Minority SafePack nevű kisebbségi európai polgári kezdeményezés ügyében kialakult kormányzati szintű nézeteltérésben.

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.