Csehország március 3-án jelentette be, hogy nem sújtja bűntetés azokat a cseh állampolgárokat, akik Ukrajnába akarnak harcolni az országba behatoló oroszok ellen.
“Megállapodtunk, hogy garantálni tudjuk a büntetlenséget elnöki abolícióval (kegyelemmel) és az én ellenjegyzésemmel” – mondta Petr Fiala miniszterelnök Milos Zeman elnökkel tartott találkozó után.
Csehországban jelenleg hatályos törvény tiltja a külföldi hadseregekben történő szolgálatot, erre csak az államfő, mint a hadsereg főparancsnokának az engedélye alapján van lehetőség.
A cseh államfői irodához mintegy 300, a védelmi minisztériumhoz pedig több mint 100 állampolgár nyújtotta már be kérvényét, akik Ukrajnába szeretnének menni és harcolni az országba behatoló orosz hadsereg ellen.
Ukrajna vasárnap intézett felhívást a külföldiekhez, hogy jelentkezzenek önkéntesen és segítsenek visszaverni a február 24-én kezdődött orosz inváziót. Ezzel kapcsolatban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette az „Ukrajna Területvédelmi Nemzetközi Légió” létrehozását, amely a külföldi önkéntesek fogadásáért és koordinálásáért felel.
Egy kormánytisztviselő szerint ma már több száz, az oroszok ellen harcolni hajlandó külföldi önkéntes csatlakozott az ukrán erőkhöz.
Liz Truss külügyminiszter az Egyesült Királyságban is jelezte, hogy támogatja azokat a brit állampolgárokat, akik ezt megtennék, míg a washingtoni ukrán nagykövetség egyik tisztviselője szerint már több mint 3000 jelentkezés érkezett be olyan amerikai állampolgároktól, akik Ukrajnáért akarnak harcolni. A tisztviselő szerint ezek között sok veterán is van.
Az ilyen egyéni erőfeszítések érthetőek és az elszántság néha még hősies is. A részvétel azonban gyakran tévedés is lehet, és ezen egyéni kezdeményezések ösztönzésével kapcsolatosan a világ kormányainak véleménye megoszlik
A konfliktusövezetekben tartózkodó külföldi harcosokra vonatkozó statisztikák vegyes képet mutatnak. Sok esetben a külföldi harcosok buzgók, de nem kellően képzettek. Szívesen harcolnak és képesek áldozatot hozni (a dzsihád esetében), de általában kevés értéket adnak a szervezett haderők harci erejéhez, különösen olyan esetekben, mint ahogy ez a nyolcvanas években Afganisztánban is történt, és most Ukrajnában, amelynek nagy, szervezett hadserege van.
Egyes esetekben azonban a harcosok értékes képességekkel rendelkeznek, különösen, ha a különleges hadműveleti erők veteránjairól van szó. A külföldi harcosok azonban egy esetleges felkelésben hasznosabbak, amely valószínűleg bekövetkezik Ukrajnában is, ha az orosz tervek sikerrel járnak. A gerillakonfliktusok esetében létfontosságú a külföldiek önfeláldozása és valós előnyt jelent a korlátozott, célzott akciókban való részvételük.
Forrás: defenseromania.ro
Fordította: Székely Dénes
Foto: defenseromania.ro
Average Rating