Nem engedték be Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét Romániába; ezt maga az országgyűlési képviselő közölte közleményben szerdán, tájékoztatott az MTI. Szávay kedden Erdélybe utazott volna, hogy részt vegyen a Székely szabadság napján, valamint sajtótájékoztatót és lakossági fogadóórát tartott volna Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben is. Csaknem félórás várakoztatás után az ártándi román határállomáson közölték vele, nem mehet tovább, mert három évre kitiltottak az országból. Mint írta, a határőr arról tájékoztatta, hogy a kitiltásáról szóló döntés 2015. október 21-e óta érvényes. “Tehát 2014 márciusa és 2015 márciusa közötti első kitiltásomhoz hasonlóan ismét csak a határon tudtam meg, hogy nem léphetek Erdély földjére. Előzetesen ugyanis most sem tájékoztatott erről senki, mint ahogyan kitiltásom konkrét okáról sem” – írta közleményében a politikus.”Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak” tartja egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről. Szávay István emlékeztetett arra, hogy korábbi, egy évig tartó kitiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és Strasbourgban beperelte a román államot. Hozzátette, most is kihasználja az összes rendelkezésemre álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget.
Két éve márciusban négy magyar állampolgárnak, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselőjének, Szávay Istvánnak és Zagyva György Gyulának tiltották meg, hogy belépjen Romániába egy évig. Akkor Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.
A magyar külügyminisztérium magyarázatot kér a Jobbik képviselő kitiltásának okairól
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) lépéseket tett annak érdekében, hogy tisztázzák, miért nem engedték be Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét Romániába. A tárca szerdai közleményében azt írták: miután a KKM tudomást szerzett Szávay István magyar országgyűlési képviselő három évre szóló kitiltásáról Romániából, a bukaresti magyar nagykövetség diplomáciai jegyzékben azonnali tájékoztatást kért a román külügyminisztériumtól. Felvették a kapcsolatot a román belügyminisztérium illetékes államtitkárságával is és találkozót kezdeményeztek az ügy részleteinek tisztázása érdekében. Szávay István szerdai közleményében azt írta, kedden Erdélybe utazott volna, hogy részt vegyen a székely szabadság napján, valamint sajtótájékoztatót és lakossági fogadóórát tartott volna Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben is. Csaknem félórás várakoztatás után az ártándi román határállomáson közölték vele, nem mehet tovább, mert három évre kitiltottak az országból. A határőr arról tájékoztatta, hogy a kitiltásáról szóló döntés 2015. október 21. óta érvényes.
Foto: szekelyfold.ma
Average Rating