Rozsály – egy darabka éden Magyaroszág északkeleti csücskében

Egy közösség működőképességét nagymértékben a vezető határozza meg. Bizonyára ez a titka Rozsálynak is. A nyolcszáznál alig több lelket számláló faluban évtizedek óta nincs éhes gyerek, nincs cigánykérdés, mindenki dolgozhat, és elvándorlás helyett egyre több a betelepülő. Adottságait tekintve Rozsálynak semmije nincs, amire támaszkodhatna. És mégis egy darabka éden a legszegényebb megye peremén. Áder János köztársasági elnök, aki kedden járt a településen, a siker titkát abban látja, hogy Rozsály lakossága valódi közösséget alkot.

Rozsály az ország északkeleti csücskében bújik meg, kőhajításnyira a román határtól.

Sztolyka Zoltán, a negyvenéves, kétdiplomás, négygyermekes tanárember harmadik polgármesteri ciklusát tölti. Ha Rozsályról kérdezik, rögvest elmeséli a falu történetét is. Ez a terület valaha uradalmi birtok volt, amelyhez a kora középkorban ötven település tartozott, mondotta.

Rozsály újkori története a kilencvenes évek elején kezdődött. Ahogy másutt is, ekkor számolták fel a helyi téeszt, ám a falu vezetése úgy döntött, nem hagyja szétszabdalni a földeket. 1993-ban létrehozták a Jóléti Alapítványt, amely kezdetben az önkormányzattól bérelt 85 hektáron gazdálkodott. Ezt időközben száz hektárra hizlalták.

“Arra törekedtünk, hogy minél inkább kizárjuk a külső tényezőket, abból indultunk ki, hogy akinek földje, gépei, állatai vannak, nem kiszolgáltatott”, nyilatkozta  Sztolyka Zoltán.

Gazdaságukat könnyebb volt annak idején megszerezni, mint most megtartani, teszi hozzá. De nemcsak a szociális biztonság miatt ragaszkodnak hozzá, hanem mert értelmes tevékenységet biztosít az embereknek. Rozsályon nincs munkanélküliség, a közmunkások vetnek, aratnak, gyümölcsfát telepítenek, állatot gondoznak, gépet javítanak, térkövet gyártanak – vagyis értékteremtő munkát végeznek. Rozsályon cigánykérdés sincs, noha a falu lakosságának negyede cigány. Volt idő, amikor reggelente ébresztgetni kellett őket, hogy jöjjenek munkába. Ma már óraműpontossággal kezdenek, és nekik is van otthon tyúkjuk, veteményesük.

Rozsályon egy új gyümölcspréselő üzem is működik, és a családsegítő, a gyermekjóléti szolgálat és a védőnői hálózat is itt székel, s összesen öt falut látnak el, melyek együttes létszáma 3200 fő, sorolja.

“ Az elvándorlásról meg annyit: tőlünk is mentek el külföldre dolgozni, de nem családostul, ami azt mutatja, hogy nem akarnak végleg kint maradni. Betelepülőink is vannak régóta. Rövidesen Kárpátaljáról érkezik két család, a közeli Szatmárnémetiből pedig egyre többen jönnek. Eladják odaát a panelt tízmillióért, és vesznek itt házat ötért”, magyarázta Sztolyka Zoltán.

Másrészt, Bíró Gedeonné, a Jóléti Alapítvány vezetője kijelentette:

“Ha senki nem segít rajtunk, segítünk mi magunkon. Én csak egyszerű könyvelő vagyok, de Sztolyka Zoltán polgármester igazi XXI. századi ember. Mi kitalálunk dolgokat, ő el tudja adni. Hivatalokba járkál, minisztériumokba, megyei közgyűlésbe, konferenciákra, hozza-viszi a híreket, az ötleteket, mi pedig megvalósítjuk”.

Rozsályban sem fonják kolbászból a kerítést, de földjeiken mindent megtermelnek, ami az önellátáshoz kell. Kilencven disznót hizlalnak, saját vágóhídjukon dolgozzák fel. A vágóhidat nemrég újították fel az uniós előírásoknak megfelelően.

Ugyanakkor az önkormányzat nagy tételben, kedvezményesen vásárolja a tűzifát, felár nélkül adja tovább, és ingyen házhoz viszik. Konyhájuk 450 adagot főz naponta, a gyerekek ötszöri étkezése évtizedek óta ingyenes, az öregek 233 forintért ebédelnek az idősek napközi otthonában. Tizenhat lovat tartanak. Többcélú lovak: a mezőgazdaságban segédkeznek, tornaóra gyanánt iskolások lovagolnak rajtuk, ovisokat kocsikáztatnak, szekérbe fogva ők szállítják a tűzifát és decemberben a Mikulást.

A falubéli munkát Sztojka Gábor, a polgármester édesapja irányítja. A nyugdíjas mezőgazdásznak a hajdani földosztó bizottság tagjaként oroszlánrésze volt abban, hogy egyben maradtak a földek. Mint mondja, itt nincs blokkolóóra, senkit nem kell hajkurászni, mindenki tudja a dolgát. Aki hajnalban kezd, háromkor elmehet. Aztán otthon folytatják, ki asztaloskodik, ki esztergál, ki méhészkedik – mert a közmunkásbér kevés.

Rozsály régen is vallásos település volt, ma is az. Mégsem adták egyházi kézre iskolájukat, a három falut ellátó, integrált, klikes iskola meglehetős szabadságot élvez. Nem küzdenek pedagógushiánnyal. A diákokat iskolabusz szállítja. Az iskolában sok a hittanos, a faluban jelen lévő két egyház (görögkatolikus, református) jelentős szerepet tölt be a falu közösségi és kulturális életében.

Sztolyka Zoltánnak a polgármesterség nem munka, hanem misszió. Hiszi és hirdeti, hogy közösség és kultúra nélkül meghal a falu, mert nem csak pénzből él az ember. És tényleg, Rozsályban bármi megtalálható, ami a lelki egészséghez kell: hagyományőrző néptánccsoport, népdal- és egyházi kórus, rangos röplabdacsapat, bányató horgászegyesülettel, tudásház tíz számítógéppel, helyi tévé, telefon, széles sávú internet. A falu színjátszó körét sokfelé hívják a megyében. Általában zenés előadásokat visznek színre. És hogy a magaskultúra se maradjon ki, Szatmárnémetibe járnak színházba. Az iskolások közül ötvenen bérletesek, őket busz viszi-hozza.

Rozsányról szóló beszámóláját Sztolyka Zoltán ekként összegezte:

“Én a határon túlról érkezőknek is mindig elmondom, hogy szeretném, ha bekapcsolódnának a falu életébe, mert Rozsályban nem csak lakni kell. A média előszeretettel emleget minket mintafaluként, pedig nem vagyunk azok. Hogy így tudunk működni, annak az a nyitja, hogy jó élni Rozsályban, és mindent megteszünk, hogy továbbra is így legyen.

Forrás: mno.hu

Foto: Nők Lapja

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.