0 0
Read Time:6 Minute, 58 Second

Nem csitul Novák Katalin lemondása után sem a kegyelmi botrány, hiába áldozta fel a Fidesz két legsikeresebb női politikusát. A tényfeltáró újságíróknak köszönhetően kiderült, hogy Balog Zoltán, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, azaz lényegében az egyház magyarországi vezetője állhat a kegyelmi ügy hátterében, de bizonyos források nem zárták ki Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének közbenjárását sem, bár az EREK vezetője tagadja, hogy bármi köze volna az ügyhöz. Mindeközben párhuzamosan fut a Varga Judit leköszönt igazságügyminiszter volt férje, Magyar Péter által elindított leleplezések sorozata, amely a kormánypárt propagandagépezetét irányító Rogán Antalt célozta meg. A magyarországi belpolitikai helyzet teljes zavartságát jelzi az is, hogy Orbán Viktor több napja hallgat.

K.Endre kegyelme nyomán kirobbant politika botrány hatására lemondott a köztársasági elnök és a korábbi igazságügyi miniszter. Az ügy pár nap alatt zajlott le, február 2-án írta meg a 444, hogy 2023. április 27-én Novák Katalin elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesének, aki megpróbálta arra kényszeríteni a gondjaira bízott gyerekeket, hogy vonják vissza feljelentésüket Vásárhelyi János igazgató ellen. Vásárhelyi évekig a lehető legdurvább módon követett el szexuális visszaélést ezekkel a fiatalokkal szemben.

Novák Katalin szombaton délután, február 10-én jelentette be lemondását, elismerte, hogy hibázott, azonban nem szolgált magyarázattal arra vonatkozóan, hogy amikor aláírta a kegyelmi döntést, miért tette.

Novák Katalinnál arányaiban több kegyelmet csak Göncz Árpád adott, 1995-ben. 2023-ban kereken negyven elítéltnek kegyelmezett meg a köztársasági elnök, ami az elé terjesztett kérelmeknek közel tíz százalékát jelentette. Ezek között volt a terrorista Budaházy is, és a pedofíliát bűnpártolással leplező K. Endre is, akinek szabadon engedése csak idén derült ki.

Fényesnek induló karriere végét jelentheti ez a döntés. Az, hogy minden bizonnyal felsőbb elvárásra mérlegelés nélkül megkegyelmezett a jó felcsúti kapcsolatokkal rendelkező bűnöző igazgatóhelyettesnek azt mutatta meg, hogy a köztársasági elnök nem autonóm módon döntött nagyon sok kérdésben.

Novák bejelentése után a kegyelmi kérvényt felterjesztő Varga Judit volt igazságügyi miniszter is távozott a minisztérium éléről, és bejelentette, hogy visszavonul a közélettől, és nem lesz a Fidesz–KDNP EP-listavezetője sem.

Ezt követően Varga Judit exférje, Magyar Péter egy Facebook-posztban jelentette be, hogy lemondott minden állami cégben betöltött megbízatásáról, kicsekkolt a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből, eközben keményen beolvasott Rogán Antalnak, az Orbán-kormány legerősebb miniszterének. Magyar Péter vasárnap este a Partizánnak adott hosszú interjúban részletezte a NER működését, és kifejtette, mire gondolt, amikor Orbán Viktor nélkülözhetetlen miniszteréről, Rogán Antalról tett említést posztjában. Rogánt az Orbán-kormány Richelieu-jének nevezte, és ez találó is, hiszen a miniszter évek óta a háttérben bújik meg.

Néhány fontosabb állítása a Partizán-interjúból:

„Engem mélységesen felháborított, ahogy a jobboldali sajtó Rogán Antal vezetésével bánt a köztársasági elnökkel.”

„Az utolsó miniszteri engedélyt is Rogán Antal hagyja jóvá és adja ki.”

Elmondta, hogy a titkosszolgálat emberei a Karmelita-kolostorban fenyegették meg, amikor először költöztek szét Varga Judittal,

Magyarországot „családi részvénytársaságnak” nevezte, és szerinte „Rogán Antalnak mennie kell!”

Magyar szerint ennek a gépezetnek a szemében ő mostantól „egyszerre lesz áruló, bűnöző, bosszúálló, pszichopata, drogos, gyerekverő, brüsszelita, sorosbérenc, háborúpárti”, pedig ő állítása szerint egyik sem. „Volt szerencsém személyesen is megismerni a rendszer és a szolgálatok működését, ezért tudatában vagyok annak, hogy mostantól minden eszközzel megpróbálnak majd vádolni, lejáratni, ellehetetleníteni, és ehhez fel fogják használni a korábban hozzám közel állókat is, de innen is jelzem, hogy nem félek, és azt kérem, hogy senki se féljen kiállni az igazságért, a hazánkért és az elesettekért” – mondta.

Kicsoda az Orbán-kormány Richelieu-je?

A Telex részletes cikkben foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat Rogánról. Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője még beszédet sem mond nyilvánosan. Például a Fidesz egyik legfontosabb közösségi-politikai rendezvényén, a tihanyi Tranzit Fesztiválon tavaly Orbán és Szijjártó Péter külügyminiszter előadásait közvetítették, de Rogánét rejtélyes okokból nem. A parlamentben öt év után is csak akkor szólalt fel, amikor a házszabály szerint már muszáj volt válaszolnia egy azonnali kérdésre.

Amennyire nem jelenik meg a nyilvánosságban, annyira fontos szerepe van a háttérben: ő irányítja a kormányzati kommunikációt, és felügyeli a titkosszolgálatokat. Magyar Péter egyenesen „rogáni propagandagépezetről” beszélt, ami szinte az összes minisztérium kommunikációját irányítja, a legutolsó MTI-közleményig, és hozzá futnak be először a közvélemény-kutatások eredményei is.

Rogán Antal kabinetjében dőlt el Novák Katalinnak is a sorsa, aki valószínűleg még abban a hitben utazhatott el Dohába, hogy megmenti őt a kormány, azonban tulajdonképpen már elkezdődött a kármentés. A kormánypárt onnan kezdve arra készült, hogy a két politikus nő kiiktatását erkölcsi sikerré stilizálja, hogy, lám, a jobb oldal képes arra, hogy levonja a megfelelő következtetéseket. A kormánypárt politikusai, publicistái vezényszóra fordították fegyverüket a megrendelt irányba, esetünkben Novák Katalin felé. Hirtelen valamennyien magyarázatot követeltek az elnöktől.

Balog Zoltán püspök kapcsolata a kegyelmi üggyel

A Direkt36 és a Telex megírta, hogy Novák Katalin tanácsadója és régi mentora, Balog Zoltán református püspök lobbizhatta ki a köztársasági elnöknél K. Endre elnöki kegyelmét. Kormányzati források szerint Varga Judit egykori igazságügyi miniszter nem támogatta a kegyelmi kérvényt, végül mégis aláírta.

Azt források nem tudták megmondani, hogy Balog a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki székéről is lemond-e, de a 444 hétfői cikke szerint Orbán Viktor is felelősnek tartja Balogot, és ezt a püspöksége is bánhatja. A legtisztább megoldás persze az, ha nyugdíjba vonul, 66 évesen a református egyház szabályai szerint erre van is lehetősége.

Balog Zoltánt Novák Katalin lemondása óta nem lehetett telefonon elérni, és sajtómegkeresésekre sem reagál, végül a 444 újságírói találták meg egy ausztriai ortodox kolostorban, ahonnan épp visszaindult Magyarországra, a zsinati értekezletre. A Facebookján ugyan két napja megosztott egy Novák Katalin melletti kiállást, előtte azonban azt írta ki: „Visszavonulni néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében. Micsoda ajándék!”

Novák Katalin környezetéből egy forrás arról beszélt, Balog bejegyzése sokakban „kiverte a biztosítékot”, hiszen miután ő lobbizott K. Endre kegyelméért, „a botrány tetőfokán egyszerűen lelépett”.

Több forrás azt pedzegette, hogy K. Endre kegyelme érdekében esetleg az Erdélyi Református Egyházkerület vezetése is közbenjárhatott, hiszen K. családja az erdélyi református körökben is beágyazott, apja az erdélyi Zabolán volt református főgondnok. Kató Béla erdélyi református püspök azonban megkeresésünkre ezt kategorikusan tagadta, azt mondta, nem ismeri K. Endrét, nem tud semmiféle lobbizásról az érdekében, nem tárgyaltak ilyesmiről, és minden ellenkező értesülés „teljesen téves”.

Mi minden egyéb történt a kegyelmi ügy körül?

A kormánypárti sajtó és a milliárdokból működő fideszes propaganda-gépezet hamar megtalálta, hogyan tálalja Novák és Varga lemondását: a gőzerővel terjesztett narratíva szerint ha valaki hibázik a Fideszben, az vállalja a következményeket, míg a baloldalon nem, és egyébként is Gyurcsány.

Nem sokkal Novák lemondása előtt még megjelent egy hosszú írás A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam című Facebook-oldalon, amiről később kiderült, hogy valóban K. Endre a szerzője. Ebben K. Endre saját szemszögéből mutatta be a bicskei ügyet, és azt állította: lényegében koncepciós eljárás áldozata, semmi rosszat nem tett. Ezt a bírósági iratok nem támasztják alá. A kormánypárti sajtó is beszámolt a K. Endrének tulajdonított írásról, majd Rogán Antal stábjának utasítására törölték a cikkeket.

Novák lemondása után a bicskei gyermekotthon több korábbi dolgozója az elnöki kegyelemben részesített K. Endre szerepéről beszélt. Elmondásuk szerint az igazgatóhelyettes sokat tett azért, hogy ne derüljön fény az intézményben történt molesztálásokra.

Novák Katalin távozásával megindultak a találgatások a lehetséges utódjáról. Korábban Trócsányi László egykori igazságügyi miniszter és Kövér László jelölése is felmerült többször, de most Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Merkely Béla kardiológus professzor népszerűségét is elkezdték mérni.

Az ellenzéki pártok alkotmánymódosítással és aláírásgyűjtéssel akarják elérni, hogy a jövőbenaz emberek közvetlenül válasszanak köztársasági elnököt. Az sem elképzelhetetlen, hogy közös jelöltet állítanak, amivel alaposan megnehezítenék a Fidesz dolgát, bár a döntés a kormánypárti kétharmad kezében van.

Orbán Viktor Novák lemondása óta nem szólalt meg az ügyben. A miniszterelnök által csütörtökön benyújtott alkotmánymódosítást már kedden tárgyalja az országgyűlés igazságügyi bizottsága. Ez arról szól, hogy a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekményekért nem lehet államfői kegyelmet adni.

Orbán Viktor hallgatása

A miniszterelnök egyszer szólalt meg a kérdésben, bejelentette az alkotmánymódosítást, és egyúttal „megküldte a selyemzsinórt” a köztársasági elnöknek. Az elemzők szerint ezzel saját politikai hitelességét megmentette, tisztázta az álláspontját a pedofilbotrányban, és megpróbálta lezárni az ügyet. Ám a kármentés nem lett száz százalékos, az ügy tovább gyűrűzik.

A jelek szerint az események felkavarták a Fidesz belső rendjét, és a NER minden tagja számára az ügy erősen felkavaró üzenetet hordoz: bárki bármikor feláldozható, senki sem lehet biztos abban, hogy mikor ér véget hirtelen a politikai karrierje. Még akkor sem, ha a leghűségesebb pártkatona volt.

Egy biztos: Orbán nem ilyen kampányindítást képzelt el: a Fidesznek nincs EP-listavezetője, és az országnak nincs elnöke.

Forrás:transtelex.ro

Foto: Debreceni Nap

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.