Szilágyságban és Zilahon látszik legjobban, hogy nem történt valódi rendszerváltás Romániában – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő zilahi sajtóértekezletén, akit a Magyar Nemezet (www.mno.hu) napilap internetes portálja idéz. Tőkés László beszédesnek tartotta, hogy 22 évvel a rendszerváltozás után a Szilágy megyei tanács elnöki tisztségéért az egykori kommunista politikai rendőrség, a Securitate két tisztje is verseng. A megyét két ciklus óta vezető szociáldemokrata Tiberiu Marc 1989 előtt a Securitate főhadnagyaként szolgált. A tisztségért többek között a Securitate egykori őrnagyával, Viorel Nicolae Stancával kell megmérkőznie, aki a Nagy Románia Párt színeiben indul. Mint mondotta „ez híven szemlélteti, hogy milyen felemás módon zajlott le Romániában a rendszerváltozás”.
A volt püspök szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) is megfigyelhetőek a régi reflexek. Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke „olyan mértékben tartja birtokában a magyar érdekképviselet monopóliumát, mint a kommunista párt egy hajdani megyei titkára”. Mint Tőkés elmondta, ez számára kétszeresen fájdalmas, hiszen 1989 decemberében Szilágymenyőben élte meg a kommunista rendszer alóli szabadulást, miután Temesvárról e szilágysági kis faluba hurcolták.
Tőkés azt is beszédesnek tartotta, hogy a zilahi Református Wesselényi Kollégium épületét még mindig nem sikerült visszaszerezni.
Read Time:57 Second
Average Rating