A magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László (Fidesz), ügynöknek nevezte az európai ügyészséget vezető Laura Codruța Kövesit, és azzal vádolta, hogy Nicolae Ceaușescu volt kommunista diktátor büszke lett volna az általa alkalmazott módszerekre, irja a Hungary Today portál.
A magyar parlament elnöke attól lett ideges, hogy Laura Codruța Kövesi a BBC-nek nemrég adott interjúban kifejtette, hogy az európai ügyészség olyan eseteket is kivizsgál, amelyekben az Európai Unió új struktúrájához nem csatlakozott országok is érintettek, mint például Magyarország.
Kövér László kijelentette: „Kövesi azzal vívta ki az elismerést, azzal bizonyította az alkalmasságát, hogy politikai perek tucatjait indította azok ellen, akik a vele szemben lévő politikai oldalhoz tartoztak, köztük magyar polgármesterek is (romániai – szerk megj.).
A magyar politikus átvette Liviu Dragnea és a Szociáldemokrata Párt (PSD) retorikáját, mondván, hogy Kövesi feltételezett visszaélései nyomán a telefonbeszélgetések százezreit hallgatták le, törvénytelenül.
Megemlitjük, hogy Magyarország úgy döntött, nem csatlakozik az európai ügyészséghez, amely az európai pénzekkel való visszaéléseket (sikkasztásokat) vizsgálja. A magyarországi független sajtó, de az ellenzék is számtalanszor jelezte, hogy Orbán Viktor barátai visszaélnek az EU-pénzekkel, de a magyar ügyészek nem tettek semmit ellenük.
A magyarországi sajtó azzal vádolta Borkai Zsoltot, Győr volt fideszes polgármesterét, és a hozzá közel álló személyeket, hogy milliós nagyságrendben eltéritett közpénzeket “használnak fel” évente, azaz utalnak át offshore-számláikra. A Borkai-botrányt kirobbantó blog nem hozott nyilvánosságra ez irányban semmilyen bizonyitékot. De, a magyar média egyes tényfeltáró újságirói utánanéztek a Borkai-ügynek és feltárásaik alátámasztják az ellene hozott vádakat. Például, a HVG gazdasági lap nemrég beszámolt Borkai luxemburgi- és offshore-hálózatáról. A tulajdonosok és részvényesek állitólag jelentős összegeket csaltak el közpénzekből és az Audinak kormány által juttatott pénzekből. Rákosfalvy Zoltán az egyik központi figurája az Audi gyárbővítése körül kitört botránynak.
A magyar média szerint Borkai feleségének és gyermekeinek jelentős összegű szubvenciókat és nagy horderejű pályázatokat itélt oda a győri önkormányzat. Mi több, Borkai fia, Ádám, pluszban három ezer eurót vesz fel havonta egy olyan cégtől, amely csak papiron létezik. Összeségében, a botrány szálai Orbán-kormányhoz és személyesen a miniszterlenökhöz vezetnek. Borkaihoz közelálló üzletemberek közül egyesek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak partnerei.
Az évek során Orbán Viktornak sikerült kiépitenie egy rendszer szintű korrupciós mechanizmust, melynek keretében maga a kormány irányitja a pénz áramlását a politikai haverok cégei számláira, vélekednek a nemzetközi szakértők. A független sajtó, az OLAF és a Transparency International szervezet számos felderitő munkája nyomán több, legkevesebb kétes üzlet, szabálytalanság és nyilvános árverés került napvilágra. A „Golden Visa” program csak egy példa erre, melynek „köszönhetően” több mint két ezer gazdag külföldi szerezhetett magyar állampolgárságot állami kötvények megvásárlása fejébe, ami hatalmas jövedelmet hozott egyes közvetitő cégeknek.
Nem hagyhatjuk szó nélkül a magyar adórendszert sem, amely mentesiti az adóterhe alól azokat a vállalatokat, amelyek a sportklubokat finanszirozzák. E rendszert előszeretettel igénybe vették a Fidesz-kormányok.
A baj csak az, hogy a pénz nem a hirnévnek örvendő labdarugó klubokhoz, hanem a miniszterek vagy a kormánypárt helyi képviselői által irányitott jelentéktelen csapatokhoz kerül. Példa erre a felcsúti focicsapat sok milliós szponzorálása. A sportklubokkal szemben nagylelkű vállalatok cserében állami szerződéseket kapnak, stadionok és más létesitmények épitésére.
Az Orbán-rezsim legemblematikus figurája Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök gyerekkori barátja és Felcsút (Orbán Viktor szülővárosának) polgármestere, aki egyik-napról a másikra gazdagodott meg. A nulláról indulva, a volt viz-gáz szerelő a öt leggazdagabb magyarországi üzletemberek ranglistáján szerepel. Semmi szégyen nélkül jómaga valotta, hogy Orbán Viktor barátságának köszönheti hirtelen felemelkedését.
Klientúra, nepotizmus és „koma-kapitalizmus”, ezekkel a szavakkal jellemezte az Orbán-rendszert Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, mig Magyar Bálint szociológus egyenesen „maffia-államnak” mondta.
Összeállitota és forditotta: Székely Dénes
Foto:hirkluk.hu
Average Rating