Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök e hónap első napjaiban Budapesten folytatott megbeszélést, egyebek mellett, a paksi bővítésről, gázellátásról, sőt, a terrorizmus elleni harcról is.
Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott sajtóértekezleten megbecsülendőnek nevezte a Magyarország és Oroszország közötti együttműködést. A magyar kormányfő elmondta: a két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie. Mint hozzáfűzte, “Magyarország nyílt és transzparens kapcsolatokra törekszik Oroszországgal”, ezért évente egyszer a legmagasabb szinten áttekintik a kapcsolatok állását. Tavalyi oroszországi látogatását viszonozta most az orosz elnök, emlékeztetett. Vlagyimir Putyin a maga részéről kijelentette, hogy “Európában Magyarország fontos és megbízható partnere Oroszországnak”. Putyin elmondta, hogy a “tartalmas és eredményes” tárgyalásokon a gazdasági együttműködés fenntartásának és kiszélesítésének kérdései álltak középpontban.
Vlagyimir Putyin magyarországi látogatására különbözőképpen reagáltak a politikai pártok:
A Fidesz szerint Magyarország eminens gazdasági és politikai érdeke, hogy kiegyensúlyozott és jó viszonyra törekedjen Oroszországgal.
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke, az orosz elnök látogatása alatt szervezett budapesti tűntetésén azt hangsúlyozta: az Országházban “nincs helye egy olyan háborús bűnösnek, mint Vlagyimir Putyinnak”, Orbán Viktor az orosz elnök példáját követi a demokrácia lerombolásában. Ezért tűntet az „Együtt”.
Az MSZP elnöke budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy tájékoztassa a közvéleményt és a pártokat, pontosan mi hangzott el a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásán. Orbán Viktorra utalva kijelentette: az az ember, aki 28 éve “elzavarta az oroszokat” Magyarországról, ma visszaengedi őket”.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik parlamenti képviselője, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján üdvözölte Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatását. Kiemelte ugyanakkor, szerintük Orbán Viktor miniszterelnök nem mondott igazat, amikor azt állította, Magyarországon kívül álló tényezők vezettek az Oroszország elleni európai szankciókhoz. Gyöngyösi Márton szerint ugyanis a kormányfő Brüsszelben rendre megszavazza azok meghosszabbítását, miközben egyedül a Jobbik állította a kezdetektől, hogy a szankciók ellentétesek a magyar nemzeti érdekkel.
A Párbeszéd nem elégedett meg a kormány bírálatával, nekiment a Jobbiknak is. Orbán Viktor miniszterelnök és pártja az orosz nemzeti érdekeket szolgálja ki Magyarország érdekei helyett, és a Jobbik is ugyanezt teszi, mondta a mikropárt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján. Tordai Bence úgy vélte, az orosz elnök látogatásának egyetlen célja az volt, hogy Putyin bebizonyíthassa: egy európai uniós és NATO-tagállamban “királynak kijáró tisztelettel” fogadják, ezzel demonstrálva, hogy “betette a lábát az ajtóba”.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalició elnöke, úgy vélekedett, hogy Magyarországnak az “orosz politika által veszélyeztetett” Európa mellé kell állnia az éppen zajló nagy világpolitikai átalakulásban.
Az LMP szerint Orbán Viktor gázért, valamint vélt vagy valós gazdasági előnyökért elárulta a nemzetet a Vlagyimir Putyinnal folytatott budapesti találkozóján.
Mindezek mellett a Századvég Alapítvány felmérése szerint a magyar lakosság többsége támogatja a kormány pragmatikus gazdasági kapcsolatokra épülő Oroszország-politikáját, jelentette ki az alapítvány vezető elemzője február 2-án, az M1 aktuális csatorna műsorában.
Ez annál is inkább fontos, mert korábban sokszor érte az a vád a kormányt, hogy az Oroszországgal történő kapcsolatépítése kizárólag politikailag motivált, közölte Árok Norbert.
A felmérésből az is kiderül: egészen marginális azok aránya, akik ellenzik a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztését, illetve az emberek valamivel több, mint 10 százaléka szeretne nagyon közeli kapcsolatot Oroszországgal, tette hozzá.
A kutatás szerint az emberek tájékozottak az orosz-magyar kapcsolatokról, és a lakosság számára Vlagyimir Putyin orosz elnök, sőt Donald Trump amerikai elnök is szimpatikusabb, mint Angela Merkel német kancellár.
Vlagyimir Putin orosz elnök magyarországi látogatásának első hatásaként mondható Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Szmolenszk megyei látogatása (Orosz Föderáció). Mint Fazekas Sándor megemlitette, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrégiben regionális együttműködésről állapodott meg.
Szmolenszk megye érdeklődik a vetőmagtermesztés, különösen a kukoricatermesztés technológiája iránt, emellett igény van az együttműködésre a zöldség- és a gyümölcstermesztés területén is.
Fazekas Sándor hangsúlyozta: a szmolenszki régió befektető- és vállalkozóbarát, alacsonyak az adók, továbbá a legmagasabb adókedvezményeket adják a megyében befektetőknek. A vegyes vállalatok alapításakor pedig vonzó lehet a befektetők számára, hogy a terület Oroszország nyugati felén fekszik, mondta.
A tárcavezető szerint a magyar mezőgazdaság számára ígéretes lehetőség ebben a régióban bekapcsolódni a fejlesztésekbe. Oroszország ugyanis mezőgazdaság-fejlesztési programot hajt végre az önellátás elérése érdekében, amiben a magyar szaktudás és technológia szerepet kaphat.
A miniszter jelezte, hogy nagy versenytársak – például francia, német, holland, olasz vállalkozók – is jelen vannak ezen a piacon.
Fazekas Sándor közölte: Alekszej Osztrovszkijjal megállapodtak abban, hogy a közös projekteket folyamatosan figyelemmel kísérik és segítik, emellett a múlt évben Budapesten megrendezett magyar-orosz üzletember-találkozót az idén megismétlik.
Forrás: magyarországi média
Foto: RT.com
Average Rating