“A történelmi mítoszok hátráltatják a magyar-román békét”

Lesz-e valaha is egyetértés a román és a magyar történészek között? Csak akkor, ha szakmai alapon folyik vita…

A trianoni békediktátum közelgő századik évfordulója apropóján már voltak, és minden bizonnyal még lesznek egymásnak feszülések a román és a magyar közbeszédben. A „meccs” nem csak a világhálón, hanem az akadémiai körökben is zajlik, jól jelzik ezt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop nevéhez fűzhető kijelentések, miszerint a magyar kormány által kezdeményezett, Trianon 100 nevű kutatócsoport információs hadviselést folytat Romániával szemben.

Ennek hátterében is a történelemszemléletben jelentkező különbségek állnak, melyek egymásnak ellentmondó, a nemzeti tudatba beágyazódott nacionalista mítoszokból táplálálkoznak. Így összegezhető röviden annak az idei tusványosi kerekasztal-beszélgetésnek az alapfelvetése, melynek meghívottja Bodó Barna (egyetemi tanár, Sapientia EMTE) és Zahorán Csaba (történész, Budapest), moderátora pedig Csinta Samu (újságíró, Sepsiszentgyörgy) volt.

Zahorán Csaba szerint Ioan Aurel Popnak abban igaza van, hogy  a románok és a magyarok között már a nemzetépítés kezdete óta információs „háború” zajlik, melynek központjában Erdély nemzetközi megítélése áll. A román történeti tudat – legyen szó politikusok, gazdasági befektetők vagy történészek által képviselt álláspontról – legnagyobb hibája, hogy irredentizmust feltételez minden magyar megmozdulás mögött.

Bodó Barna úgy vélekedett, hogy Ioan Pop Aurelnak azzal az egyoldalú kijelentésével, miszerint Erdély történetéről soha nem fog megegyezni a román és a magyar álláspont, nincs mit kezdeni, kizárja ugyanis a párbeszéd lehetőséget.  Az egyetemi tanár kifejtette: túl kell lépni azon a gondolaton, hogy a románok bántanak bennünket, mi pedig hősiesen tűrjük.

Vannak már szerencsére olyan román történészek, akik vállalva a hazaráruló jelzőt, fel merik vállalni a mítoszromboló véleményüket. Román részről az egyik legnagyobb történelmi mítoszromboló Lucian Boia történész, akit mindkét meghívott méltatott. Zahorántól megtudhattuk, hogy Boia a Trianon 100 kutatócsoporttal is kapcsolatban áll, igaz, csak közvetve. Hozzátette: még ha nem is mindenben értenek egyet, de csak olyan történésszel lehetséges szakmai alapon vitatkozni, aki felül tud emelkedni a mítoszokon.

A két meghívott abban egyetértett, hogy Brüsszeltől nem lehet sokat várni a román-magyar viszonyok jobbítása terén, és erre két példa is elhangzott. Az illetékesek párhuzamosságát a valósággal jól szemlélteti, hogy a trianoni évfordulót egy osztrák-magyar bállal ünnepelték volna meg. Egy másik példa: az erdélyi magyarok helyzetének ismertetésekor azzal a kérdéssel szembesülhetünk Európa fővárosában, hogy minek mentek Romániába a magyarok, ha annyira rossz nekik ott…

Bodó Barna szerint az is közrejátszik a párhuzamos történelemszemléletekben, hogy Erdély három történelmi közössége – a magyar (székely), a román és a német – három különböző nemzetpolitikai diskurzust folytat:

  • a román nemzetpolitika mindig is területelvű volt, és ez abban is meglátszik, hogy mennyi pénzt juttat a határon túli román közösségeknek;
  • ehhez képest a magyar nemzetpolitika közösségelvű, hiszen célja a történelmi folytonosság jegyében megőrizni szülőföldjükön a magyar közösségeket;
  • míg a német személyelvű, mivel gyakorlatilag kivásárolta a szászokat Erdélyből.

Zahorán kifejtette: a mindennapok világában,  a hétköznapi emberek közötti kapcsolatokban lehet még javítani a nemzetek közötti párbeszéden.

Sajnálatos, hogy szétesett az egységes történelemszemlélet, hiányoznak a közös alapigazságok, ami alapján lehetne kommunikálni. A különböző szubkultúrákban más-más történelemben hisznek, nincs is esély arra, hogy ez megváltozzon, hiszen ezek az emberek hiába beszélnek azonos nyelvet, nem folytatnak párbeszédet.

A helyzet megváltoztatására meg kell tölteni a nyugati könyvtárakat és az internetet angol nyelvű cikkekkel és szakirodalommal. Előrelépést jelenthet, ha a helytörténetekben és mikrotörténetekben sikerül megegyezni a román és magyar közösségeknek, és a gyerekek számára is egyértelművé kell tenni, hogy a feszültséggel teli hivatalos diskurzus nem feltétlenül törvényszerű. Kultúrdiplomáciai feladat a magyar álláspont képviselése a civil és egyetemi szférákban is.

Forrás: Főtér.ro

Foto:Fotér.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.