Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) értékelése szerint az európai parlamenti választások után új korszak kezdődik a nemzetközi érdekérvényesítésben. A Toró T. Tibor elnök által aláírt nyilatkozatban az EMNP sok sikert kívánt valamennyi EP-képviselőnek, aki a kárpát-medencei magyarok szavazataival szerzett mandátumot. Örömmel nyugtázta, hogy a Magyarországon elsöprő támogatást nyert nemzeti lista biztosította a Néppárt védnökének, Tőkés Lászlónak, hogy folytassa a hét évvel ezelőtt megkezdett munkáját. Megállapította, hogy a Délvidék, Kárpátalja és Felvidék képviselőivel kiegészült jelöltlista egyértelművé tette a nemzetegyesítés folytatását. “A Néppárt elnöksége őszintén reméli, hogy az erdélyi magyarok szavazatai által mandátumhoz jutott képviselők is beilleszkednek a nagyszabású, az egész magyarságot érintő nemzetpolitikai érdekérvényesítő munkába, és egy olyan magyar frakció alakul ki az Európai Parlamentben, amely egységes egészként képviseli a mára európai szintűvé vált magyar ügyet, újabb esélyt adva a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében megfogalmazott autonómiatörekvéseknek” – áll a nyilatkozatban. Az EMNP megköszönte szavazótáborának a megértést, hogy nem kívánta saját jelöltlista állításával veszélyeztetni az erdélyi magyarok közvetlen szavazatával szerzett EP-mandátumokat. “Nyugodt, kitartó szervezetépítő munkával folytatjuk felkészülésünket a 2016-os önkormányzati választásokon való megmérettetésre, hogy az erdélyi magyar autonómia ügye ne maradhasson képviselet nélkül” – üzente választóinak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékeként 2012-ben alakult erdélyi magyar párt.
Read Time:1 Minute, 5 Second
Average Rating