
A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elhatározta, hogy szövetségre lép egy későbbi pártfúzió első lépéseként. A döntést Mezei János MPP-elnök és Csomortányi István EMNP-elnök jelentette be a héten, Kolozsváron tartott sajtóértekezleten.
Megkérdeztük Mezei Jánost, a Magyar Polgári Párt elnökét, hogy mi késztette a két pártot a szövetségre lépésre?
“Ez egy hosszabb folyamat eredménye. Ez a lépés reményt nyújthat azoknak a politikából kiábrándult magyar szavazóknak is, akik sorozatosan távol maradtak az urnáktól. A két pártnak közösek a gyökerei, az MPP egyes alapitótagjai hozták létre annak idején az EMNP-ot. Most a Néppárt visszatért eredeti szervezetéhez, arra az útra, melyet egykor közösen képzeltünk el. Mindkét párt ugyanazokat az elveket vallja. Úgy gondolom, hogy egységesen, összefogva jobban és sikeresebben tudunk dolgozni a jövében”.
A két párt keretprogramjában sok a hasonlóság, de vannak különbségek is, mint például a Néppárt által szorgalmazott Erdély kantonizálása, azaz föderalizálása, Svájc mintájára, a román államon belül. Megkérdeztük az MPP elnökét, hogy pártja egyetért-e ezzel az elképzeléssel?
“Erre a kérdésre most nem tudok válaszolni, még túl korai. Közös munkacsoportot hoztunk létre, amely a január 18-án, Csíkszeredában sorra kerülő közös kongresszus napirendjére kerülő döntések előkészitésén dolgozik. A fúzió részletkérdéseiről – új név, vezetői testület, összetétele stb. – a későbbiekben döntünk”, válaszolta Mezei János.
Arra a kérdésre, hogy hogyan alakul a jövőben az RMDSZ-el való viszony, amellyel az MPP szövetségben, Mezei János úgy fogalmazott, hogy nem az RMDSZ ellen, hanem a szövetség mellett alakítják ki együttműködésüket a nemzeti érdekek és értékek képviseletére.
Az interjút készitette: Balázs Magdolna
Foto:ziarharghita.ro
Average Rating