Idén először Bihardiószegre is eljutnak a debreceni virágkarnevál virágjárművei, amelyek 13. alkalommal vonulnak fel a nemzeti ünnep utáni napon Nagyváradon is – írta pénteki számában a Bihari Napló napilap.
Az elkövetkező napok határokon átnyúló ünnepi eseményeiről Bihar és Hajdu-Bihar megye, valamint Nagyvárad és Debrecen vezetői adtak tájékoztatást egy csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatón.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy “amikor ünnepre készülünk, virággal ajándékozzuk meg az ünnepelteket, mert a szeretet, a kedvesség és a tisztelet jelképe, többet mond ezer szónál”.
Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat elnöke elmondta, négy entitás állt össze a határ romániai oldalán zajló rendezvények megszervezéséhez: Nagyvárad, Debrecen, Bihar megye és Bihardiószeg – idézte Debrecen és Nagyvárad közös, kétnyelvű portálja, a Denagy.hu.
Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere megállapította: “a kultúra az, ami bennünket leginkább összeköt, és ennek a megnyilvánulásai azok a rendezvények, amelyeket a határ két oldalán együtt tartanak”.
Úgy vélte: ilyen a virágkarnevál, amely 13. alkalommal látogat el Nagyváradra. Az alpolgármester ezután meghívta a nagyváradiakat a Debreceni Virágkarnevál rendezvényeire.
Dacian Palladi nagyváradi városmenedzser tájékoztatása szerint a debreceni virágkarnevál öt virágkocsija vonul fel augusztus 21-én délután Nagyvárad utcáin a Szent László térig, ahol este a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel.
A két megyeszékhely kocsija Debrecen és Nagyvárad színházait, a két megye virágkompozíciója pedig az érmelléki borkultúrát és a magyar népi hagyományokat jeleníti meg.
Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az augusztus 20-i ünnep az államalapításhoz és a Mária-kultuszhoz is kapcsolódik, az utóbbi összekötő kapocs a magyarok és a románok közt.
Bihardiószegen augusztus 22-én délután vonulnak fel a virágkocsik.
Forrás: MTI
Foto:Hir.ma
Average Rating