0 0
Read Time:1 Minute, 46 Second

Az Atv.hu május 25-i tájékoztatása szerint a romák társadalmi diszkriminációját és kirekesztését, valamint az erőszakos jobboldali szélsőségességet jelölte meg Magyarországon a legfőbb emberi jogi problémaként az amerikai külügyminisztérium a csütörtökön nyilvánosságra hozott, csaknem 200 országra kiterjedő, 2011-es felmérésében.
A jelentés kitér arra, hogy Magyarország plurális parlamenti demokrácia, ahol a legutóbbi parlamenti választások szabadok és tisztességesek voltak, és ahol a biztonsági erők polgári irányítás alatt állnak. Ebben az országban – olvasható a jelentésben – “a romák elleni diszkrimináció tovább nehezítette az oktatáshoz, a munkához, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésüket”. Az amerikai külügyi felmérés szerint megszaporodtak a jobboldali szélsőségesség megnyilvánulásai, beleértve a félkatonai szervezetek nyilvános kampányait, amelyeknek célja a megfélemlítés, valamint a roma és más kisebbségek iránti gyűlölet szítása.   
 A jelentés a kifogásolható emberi jogi problémák között említi, hogy az általa vizsgált tavalyi év során előfordult a túlzott rendőri erőszak a gyanúsítottakkal, főleg a romákkal szemben, új korlátozásokat vezettek be a tisztességes igazságszolgáltatási eljárás terén, új törvények keltettek aggodalmat a médiahatóság jogkörével kapcsolatban, azok öncenzúrára “ösztönözhetnek”. Kifogásolta az állami korrupciót, a közmédia alkalmazottainak megkérdőjelezhető elbocsátását, a nők és gyermekek ellen alkalmazott, a társadalom által elfogadott erőszakot, a nők szexuális zaklatását, az antiszemitizmust, az emberkereskedelmet, valamint a szakszervezeti és a közalkalmazotti jogokat meggyengítő törvények elfogadását. A jelentés rámutatott, hogy a munkaképes roma lakosság nagy része alulképzett, 85 százalékuk munkanélküli.
A jelentés a gyöngyöspatai incidensről is szól. Mint rámutat, a szélsőjobboldali csoportok folytatták a romák elleni erőszakra való bujtogatást, országszerte meneteket rendeztek, hogy megfélemlítsék a helyi roma közösségeket.
A jelentés felsorolt több, a kormányzat által hozott romaintegrációs intézkedést, egyebek között az iskolák arra való ösztönzését, hogy egy osztályban oktassák a roma és nem roma tanulókat.
Az antiszemita incidensekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy azok száma csökkent, ám a nyilvános antiszemita kijelentések eldurvultak. Egyebek között a Jobbikot, a Barikádot és a Magyar Fórumot nevezte meg az antiszemita állítások hangoztatóiként.
A magyar kormány nem késett reagálni az amerikai külügyminisztérium jelentésére, kihangsúlyozva, hogy Magyarországon nincs roma diszkrimináció. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár emlékeztetett: Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben, alapvető jogokban és állampolgársági ügyekben illetékes tagja elismeréssel szólt arról, hogy a magyar uniós elnökség indítványozta az EU-tagállamok nemzeti romastratégiájának összehangolását.

románul

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.