Civis Honoris Causa (díszpolgár) címet adományoz a hétfőn Magyarországra látogató orosz elnöknek a Debreceni Egyetem. Az egyetem a honlapjára csütörtökön feltett közleményben számolt be szenátusának augusztus 18-i döntéséről.
A civis honoris causa cím azon belföldi vagy külföldi személynek adományozható, aki kimagasló közéleti vagy művészeti tevékenységet fejt ki, valamint munkásságával, erkölcsi vagy anyagi támogatásával segítette az egyetem vagy annak valamely szervezeti egysége jó hírnevének az erősítését – olvasható a közleményben.
A Debreceni Egyetem szenátusa által támogatott előterjesztés indoklása szerint “mind a magyar kormányzat, mind az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks 2 beruházásban”. A Debreceni Egyetem és a paksi atomerőmű bővítésének fővállalkozója, a Roszatom között idén júniusban aláírt együttműködési szerződés rögzíti: az intézmény részt vesz a beruházás szakember-utánpótlásának képzésében.
A Debreceni Egyetem civis honoris causa címét 2014-ben elsőként Habsburg György utazó nagykövet, az utolsó magyar király, IV. Károly unokája kapta meg, aki 2004-2012 között a Magyar Vöröskereszt elnöke volt, 2016-ban pedig Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnök vehette át az egyetemi kitüntetést.
Forrás: hirado-hu
Foto: The Independent
Average Rating