A Jobbik egy gyakorta ülésező magyar-magyar kerekasztal létrehozását kezdeményezi az egyre súlyosbodó ukrán-orosz harcok miatt, a magyar közösség védelmében, nyilatkozta Vona Gábor, a nemzeti párt elnöke és Szávay István alelnök a párt nemrégi sajtótájékoztatóján. A Jobbik szerint a kelet-ukrajnai harcok egyre súlyosbodó és terjeszkedő mivolta miatt szükségessé vált egy olyan, csak „magyar-magyar kerekasztalnak” nevezett rendszeres tárgyalás beiktatása hazai és kárpátaljai politikai szervezetek között, amely közös pontokat fogalmazhat meg.
Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetének elnöke élesen bírálta az október 26-ra kitűzött ukrán parlamenti voksolás választókerületi rendszerét, amely szerinte elletétes Porosenko elnök korábbi igéreteivel. Azaz, a választókerületeket ismét úgy alakították ki, hogy azok magyar többséggel nem rendelkeznek majd, így közvetlenül bejutó magyar képviselők nélkül maradhat a törvényhozás. Szávay szerint ezzel bebizonyosodott, hogy az ukrán politikusok szava “pontosan ugyanannyit ér, mint 23 évvel ezelőtt”, amikor az akkori ukrán vezetés a magyar-ukrán alapszerződés aláírásakor megígérte az Antall-kormánynak, hogy létrehozzák a kárpátaljai magyarság autonómiáját, de az a mai napig nem valósult meg.
A magyar-magyar kerekasztallal kapcsolatban Vona Gábor pártelnök megjegyezte, hogy “sajnálatos módon a harcok mind intenzitásukban, mind területi lefedettségükben növekednek, ezért egy hosszú távú konfliktus várható”. A politikus szerint a hosszú hónapokig, vagy akár évekig is eltartható harcokra Magyarországnak is fel kell készülnie, annak hatásaira be kell rendezkednie.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke úgy vélte, hogy jelenleg nincs megnyugtató garancia a magyar közösség jogainak védelmére, így lényegében „Damoklész kardja” lebeg a kárpátaljaiak feje felett, a helyzet kritikus. Ugyanakkor a nemzeti párt vezetője kijelentette, hogy álláspontjuk szerint ez “nem a magyarság háborúja”, így a magyar külügytől ismételten azt kérte, hogy erősítse meg álláspontját, enyhítve az akár magyarellenessé is válható intézkedések kockázatát. A pártelnök által hisztérikusnak nevezett ukrán kormánytól függetlenül a Jobbik szerint szükséges létrehozni egy magyar-magyar kerekasztalt is. Tájékoztatása szerint ennek célja lenne megóvni a magyar közösséget, gyors, egyben hatékony választ adni a folyamatosan változó körülményekre. Ez a Kárpátaljai Máért nevet kapná, a testület pedig az elsődleges tervek szerint kéthetente, Budapesten tanácskozna. Részét képeznék a két nagy ukrajnai magyar párt (KMKSZ és UMDSZ) mellett a kárpátaljai magyar egyházak, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője, Gajdos István, továbbá a magyarországi kormány és a hazai parlamenti pártok.
Vona Gábor szerint “gyilkos, halálos luxus lenne egy ilyen testületnek az összehívását elhalasztani”. A párt hamarosan hivatalos úton fogja megkeresni a meghívandó szervezeteket.
E kezdeményezés megragadja a figyelmet, hiszen ez a Jobbik elnökének korábbi moszkvai látogását követően hangzott el.
Average Rating