
Azok, akik általában egyénileg utaznak, megijedtek az öbölbeli eseményektől, lemondtak szállásfoglalásukról, vállalva a repülőjegyek árának elveszítését is. Mások, akik egy utazási irodán keresztül terveztek nyaralni, Irán megtámadása után néhány napra más lehetőségeket kaptak. De vannak olyan turisták is, akik már lefoglalták a szállást, megvették a repülőjegyet Egyiptomba, Törökországba vagy Ciprusra és most aggódnak, hogy mennyire lesznek biztonságban, még akkor is, ha a háború közvetlenül nem érinti őket.
„A turisták világosan akarják tudni, hogy az úti célok biztonságosak-e, a járatok menetrend szerint közlekednek-e. Ügynökségünkhöz főként az úti célok átütemezésére vagy módositására vonatkozó kérelmek érkeznek, de a döntéseket csak azután hozzák meg miután ellenőrzött és frissített információkat kapnak tőlünk” – mondta Cristian Pandel, a Christian Tour vezérigazgatója és alapítója az Economica.net-nek.
Törökország esetében a román Külügyminisztérium óvatosságra intett az Iránnal, Szíriával és Irakkal határos területeken, Ciprus esetében pedig főként a légi forgalom esetleges fennakadásait jelezte és nem az utazásról való lemondást. Pandel szerint a turisták döntéseit inkább a régió általános megítélése folyásolja be, nem pedig az adott úti célok valós helyzete, és az ügynökség szerepe, hogy helyes információkkal szolgáljon és segítse a turistákat döntéseik meghozásában.
A legtöbb turista nem mond le a nyaralásról, hanem biztonságos és rugalmas alternatívákat keres, fűzte hozzá a Cristian Tour vezérigazgatója. Pandel szerint a trend most az alkalmazkodás, nem pedig az utazási tervek feladása.
Azonban, több utazási iroda kénytelen volt felfüggeszteni a háború sújtotta úti célokra vonatkozó üdülési ajánlatait.
Törökország, Görögország és Egyiptom továbbra is a román turisták kedvenc úti céljai közé tartozik az ár-minőség arány miatt, de azért is, mert jól szervezett és biztonságos úti célok.
Spanyolország, Portugália, Olaszország, de a romániai, hegyvidéki, tengerparti, Duna-deltai vagy tematikus körutazások egyre nagyobb teret hódítanak a turisták körében.
A közel-keleti konfliktus ellenére sem csökken az utazásikedv, a románok nem adják fel a nyaralást. Természetes, olyan úti célokat keresnek, amelyek biztonságot nyújtanak számukra. És ez a legutóbbi válságok során is tapasztalható volt, mint például a koronavirus-járvány vagy most, az ukrajnai háború alatt.
Forrás: economica.net
Fordította: Péterfy Tünde
Foto: Stirile Pro TV
Average Rating