0 0
Read Time:1 Minute, 19 Second

Az erdő- és természetvédelmi törvény módosítása zöld civil szervezetektől kezdve a lakosságon át az ellenzéki pártokig nagy felháborodást váltott ki. Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek.

Rég váltott ki olyan heves ellenhatást kormányzati intézkedés, mint az a kormányrendelet, amely az energia-veszélyhelyzetre hivatkozva felpuhította a fakitermelésre vonatkozó szabályokat. A napokban nagyszabású tűntetést tartottak az Agrárminisztérium előtt az erdők tarvágása ellen.. A tüntetést az LMP szervezte, de a párt politikai súlyát ismerve bizonyára nem miattuk, hanem az ügy miatt volt ilyen nagy az érdeklődés.

Hogy ne csak párt által szervezett tiltakozás legyen, augusztus 17-re újabb demonstrációt hirdetett három zöld civil szervezet (a Greenpeace Magyarország, a 10 millió Fa és a Jane Goodall Intézet) az MTA épülete elé, a WWF Magyarország pedig öt másik civil szervezettel együtt petíciót indított, nyílt levélben kérve Orbán Viktor miniszterelnököt a rendelet visszavonására.

A kormány részéről Nagy István agrárminiszter rágalomhadjáratnak, tudatos negatív hangulatkeltésnek vagy hozzá nem értésnek minősítette a zöld szervezetek és az ellenzék tiltakozását.

Mivel a miniszer a hozzáértést hiányolja a tiltakozásból, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont is közzétett egy állásfoglalást, amely határozottan károsnak mondja az intézkedést: „a rendelet alapján Magyarország legszebb, legértékesebb erdeit veszélyeztetjük, […] a klímaváltozás enyhítése és az élővilág védelme szempontjából kulcsfontosságú a meglévő természetes élőhelyek fenntartása. Amellett, hogy a megnövekedett tűzifa igényre választ kell adni, ehhez nem az őshonos fafajú védett erdőket kell feláldozni.”

A jelenleg az ELKH-hoz tartozó korábbi akadémiai kutatóközpont annak ellenére állt ki ebben az ügyben, hogy állami fenntartású tudományos műhelyről van szó; nyilván olyan súlyosnak ítélték ökológiai szempontból a veszélyt, hogy nem hallgathattak.

Forrás: valaszonline.hu

Foto: valaszonline.hu

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.