A parlamenti választásokon való lehetséges együttműködésről tárgyalt az RMDSZ és az EMSZ

A parlamenti választásokon való lehetséges együttműködésről tárgyalt ezen a héten Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) küldöttsége.

A megbeszélés után a felek az MTI-nek elmondták, jó hangulatú, építő szellemű megbeszélést folytattak, és jövő héten újabb tárgyalási forduló következik.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője az MTI-nek elmondta: a szövetséget a tárgyaláson Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök, Székely István ügyvezető alelnök, Tamás Sándor, a Kovászna megyei szervezet, Cseke Attila, a Bihar megyei szervezet elnöke, valamint Barti Tihamér a gyergyói területi szervezet vezetője képviselte.
“Rendben lezajlott első megbeszélés volt, amit a jövő héten újabb megbeszélés követ” – fogalmazott a szóvivő.
Az EMSZ-t – a szövetség közleménye szerint – Mezei János, az EMSZ társelnöke, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Toró T. Tibor, az EMSZ Országos Bizottságának tagja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, Sorbán Attila Örs, az MPP ügyvezető elnöke és Zakariás Zoltán, az EMNP Önkormányzati Tanácsának elnöke képviselte.
Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta: a felek egyetértettek abban, hogy szükség van az együttműködésre.
“Azt javasoltuk, hogy az együttműködés ne csak a parlamenti választásokra vonatkozzék, hanem helyezzük ezt egy tágabb együttműködési keretbe. Meg is neveztük a lehetséges együttműködési csapásirányokat. Ezek közül az egyik legfontosabb az önkormányzatokban való együttműködés. A kampány lezárult, hát köttessenek meg a helyi békék ahhoz, hogy az önkormányzatok jól tudjanak működni. Mi a békeüzenet fontosságát hangsúlyoztuk, és ezzel az RMDSZ-es küldöttség is egyetértett” – részletezte Toró.
A szeptember végén tartott önkormányzati választásokon a magyar pártok versenyeztek egymással. Az RMDSZ 199, az EMSZ 10 polgármesteri tisztséget szerzett. A december 6-ra kitűzött parlamenti választásokon a pártok közötti verseny azt eredményezhetné, hogy az RMDSZ-nek nem sikerül átlépnie az öt százalékos választási küszöböt. A 2016-os parlamenti választásokon az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött politikai szövetséget, és jelöltlistáin két befutó helyet biztosított az MPP jelöltjeinek.

Tőkés László szerint az erdélyi magyar pártok összefogása kell a választási küszöb átlépéséhez

Tőkés László szerint az erdélyi magyar pártok megegyezésére és összefogására van szükség az öt százalékos küszöb átlépéséhez a december elején tartandó romániai parlamenti választásokon.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában értékelte a szeptember végi önkormányzati választások eredményét és fogalmazta meg álláspontját a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatban.
Kijelentette: az összefogás egyedül a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) múlik, és a “magyarországi szövetségesek” közvetítését és támogatását kérte az összefogás megvalósításához.
A politikus bírálta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, amiért csak az RMDSZ sikerét számította bele a választások magyar sikerébe és a kampány során az Országgyűlésben “nemzetárulóknak” titulálta azokat, akik “jelölteket merészeltek ráindítani az RMDSZ-re”. Mint megjegyezte, ezt az Erdélyi Magyar Szövetségbe (EMSZ) tömörült Magyar Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is tette. Előbbinek Kövér László házelnök a tiszteletbeli elnöke, utóbbi az ő védnöksége alatt működik.
Tőkés László nyomatékosította: az erdélyi magyarság önkormányzati választásokon elért sikerébe az ellenzéki pártszövetség által elért eredmények, és a Szabad Emberek Pártja (POL) székelyudvarhelyi sikere is beletartozik.
“Mi is magyarok vagyunk, és nem nemzetárulók! Az Államtitkár úr téved” – állapította meg Tőkés László.
A politikus értékelésében azokat a területeket is számba vette, amelyeken kimondottan rossz eredményeket ért el a magyarság a választásokon. Kijelentette: “még a vak is látja”, hogy Nagyváradon és Biharban nemcsak az EMNP és az MPP, hanem az RMDSZ is szégyenletes vereséget szenvedett. Azt is megemlítette, hogy az RMDSZ a szórványban: Temes, Máramaros, Fehér és Brassó megyében is vereséget szenvedett. “És akkor még nem is esett szó (.) a román átlag alatt mért magyar részvételről, a távolmaradókról és az átszavazókról. Arról, hogy a mostani 4,5 százalékával az RMDSZ a parlamenti bejutási küszöb alatt áll. Tehát egyáltalán nincs okunk a büszkélkedésre” – fogalmazott Tőkés László.
Kijelentette, a parlamenti választások magyar sikeréhez teljes körű összefogásra, és egy hiteles RMDSZ-re van szükség, “mely nem csupán a román pártokkal hajlandó a párbeszédre és az együttműködésre, hanem a magyarokkal is szót tud érteni”.
Tőkés László nyomatékosította: “a magyar egység nem tévesztendő össze az RMDSZ pártegységével”.

Forrás: MTI

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.