0 0
Read Time:57 Second

Mexikóba hatályba lépett a világ egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye, amely minden nyilvános helyen megtiltja a dohányzást.

Az eddig hatályos, 2008-ban bevezetett törvényt – amely a bárokban, éttermekben és munkahelyeken biztosított füstmentes tereket – most minden nyilvános helyre kiterjesztették, beleértve a parkokat, a strandokat, a szállodákat és az irodákat is. Ez azt jelenti, hogy a legtöbben csak otthon vagy más magánlakásokban dohányozhatnak majd.

Emellett a dohánytermékek reklámozását is teljes mértékben betiltják, tehát a cigarettát még az üzletekben sem lehet majd a polcokra pakolni. A törvény értelmében továbbá az elektromos cigarettákra is szigorúbb korlátozások vonatkoznak, különösen a beltéri használat tekintetében.

Pánamerikai Egészségügyi Szervezet üdvözölte a lépést, mondván a dohányzás a legkönnyebben megelőzhető halálozási ok a világon, amely csak az amerikai kontinensen évente közel egymillió ember haláláért felelős, akár közvetlen fogyasztás, akár a passzív dohányzás következtében.

A dohányosok mindazonáltal döbbenettel fogadják az új törvény drákói jellegét, míg mások szkeptikusak a jogszabály végrehajtásának gyakorlati megvalósításával kapcsolatban. Miután Mexikóban a rendőrségi korrupció igencsak elharapózott, sokan attól tartanak, hogy ahelyett, hogy valódi bírságokat vagy büntetéseket szabnának ki a nyilvános dohányzásért, a rendőrök inkább újabb ürügyként használják majd a törvényt, hogy kenőpénzt fogadjanak el.

Forrás: kitekinto.hu

Foto: Magyar Hírlap

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.