Borboly Csaba: “A táborban csend van… Lövések kellett volna hallatszódjanak?” – rövid telefon interjú a Hargita megyei tanácselnökkel

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nyolcadik táborát az idén augusztus 8 és 12 között a Hargita megyei Borzont településen szervezték meg. A tábor megnyitása után, a második nap nagy hirverést keltettek az interneten megjelent, néhány perces filmek, amelyeken néhány, terepszinű ruhát viselő fiatal látható, amint éleslövészetet tart egy lőtéren.
A román sajtó információi szerint az EMI-tábor társfinanszirozójaként Hargita Megye Tanácsa 8.500 lejjel támogatta a tábor megszervezését.  
A YouTube videómegosztón megjelent kisfilmek felkelették a mi érdeklődésünket is, és bővebb tájékoztatásért, telefon révén, a Hargita megyei tanácselnökhöz, e kérdésben szerintünk a legilletékesebb személyhez fordultunk. Ama érdeklődésünkre, hogy mi a véleménye a borzonti táborral kapcsolatosan az interneten megjelent rövid filmekről,  Borboly Csaba elmondta, hogy nem tud az emlitett kisfilmekről és, hogy “épp most volt a táborban, ahol kellemes és vidám a hangulat”. Ugyanakkor azt ajánlotta, hogy kérdezzük meg a filmek szerzőjét, amivel mi egyetértettünk. Kitartva azonban kérdésünk mellett, humoroan megjegyezte: “A táborban csend van… Nem lő senki…Kellett volna valakinek lőnie?… A YouTube-n sok lövést lehet hallani”. Ez utóbbi kijelentésével érteni engedte, hogy az interneten nagyon sok mindent lehet hallani és látni, de nem minden hiteles.
A nehány perces filmek YouTube-n való megjelenése után röviddel Mircea Duşă belügyminiszter leszögezte, hogy az EMI-táborban nem létezik lőtér és ott senki sem rendelkezik fegyverrel, amint ez az interneten megjelent filmeken látható. (2012 augusztus 18)  

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.