
1929. január 12-én, mindössze két hónappal a Román Rádiótársaság első hivatalos adása után, debütált a „Gyermekóra” című műsor, az első, kizárólag gyemekeknek szóló rádióadás. E kezdeményezés komplex műsorként készült, kifejezetten az általános iskolásoknak szólt, és hetente, minden csütörtökön sugározták.
A műsort Ecaterina Haqué vezette, akit a közönség Titela Haquéként ismert. Titela Haqué hivatása szerint író volt, de gyorsan a román rádió emblematikus alakjává vált, ő volt az a kellemes hang, aki történeteket és rejtvényeket hozott a gyermekotthonokba szerte az országban. Több mint 14 éven keresztül ő volt a “Gyermekóra” lelke, aki különleges kapcsolatot tudott kialakítani a kis hallgatókkal.
A műsor változatos és tanulságos volt, a román és az egyetemes irodalom történetét is rádiójátékok – gyakran gyerekek által előadott rövid darabok – formájában mutatták be. Műsorra kerültek az iskolai élettel, folklórral és történelemmel kapcsolatos témák is, interaktív rovatokkal, mint a „Gyermekposta”, ahol a hallgatóktól kapott levelekre válaszoltak, illetve a kicsik kreativitását és kíváncsiságát serkentő találós kérdések.
A “Gyermekóra” sikere vitathatatlan volt, gyorsan a kor egyik legnépszerűbb rádióműsorává vált. A gyerekek türelmetlenül várták az adást, Titela Haqué hangja pedig szinonimává vált a történetekkel és a rádió varázslatával. Hozzájárulása nélkülözhetetlen volt a gyermekeknek szóló oktatási és kulturális műsorok kidolgozásában, maradandó nyomot hagyva a romániai műsorszórás történetében.
Ma, majdnem egy évszázaddal az első adása után, a „Gyermekóra” továbbra is fontos mérföldkő a gyermekeknek szentelt médiaműsorok fejlődésében, emlékeztetve azokra az időkre, amikor a rádió volt a szórakozás és az oktatás fő eszköze a fiatal hallgatók számára.
Forrás: ziarharghita.ro
Forditotta: Péterfy Tünde
Foto: Ziar Harghita
Average Rating