0 0
Read Time:4 Minute, 8 Second

A Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést támogató aláirásgyűjtési kampány befejezése után megkérdeztük Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, hogy milyen körülmények között köteles az Európai Bizottság jogalkotási javaslatot előterjeszteni e polgári kezdeményezés nyomán?

 “Most van egy három hónapos időszak, amely az aláirásgyűjtés lezárásával kezdődött, melyben a tagállamok hatóságai ellenörzik a benyújtott aláirásoknak a hitelességét. Ezt minden ország úgy teszi, ahogy a saját törvénykezése előirja. Lehet, hogy minden aláirást ellenőriznek, vagy az is lehet, hogy szúrópróbaként, ez minden ország hatóságától függ. A lényeg az, hogy a hitelesitett aláirások száma haladja meg az egymilliót. Mi nagyon biztosak vagyunk, hogy ez meg fog történni. Lesz olyan ország, amely nagyon figyelmesen megfogja nézni ezeket az aláirásokat, lehet, hogy az egymillió háromszázezer aláirásból kevesebb fog maradni, de a hitelesitett egymillió meglesz. Utána következik egy másik három hónapos időszak, amelyben az Európai Bizottság kidolgozza azt, hogy hogyan kiván válaszolni a polgári kezdeményezésre. A Bizottságnak kötelező módon egy dolgot kell tegyen: egy meghallgatást kell szervezzen az Európai Parlamentben, amelyre meg kell hivnia a kezdeményezőket is. E meghallgatáson megtörténik egy tárgyalás arról, hogy hogyan tovább? Az Európai Bizottság nem szereti ezt a témát, ez teljesen világos. Elsősorban azért nem szereti a témát, mert egy konfidenciális téma, ugyanis a tagállamok álláspontja a kisebbségekvédelemmel kapcsolatban megoszlik. Vannak tagállamok, ahol léteznek és működnek az autonómiák és vannak tagállamok, ahol el sem ismerik a etnikai kisebbségeket, például Franciaországban vagy Görögországban. Az Európai Bizottság a tagállamok nyomása alatt van, hogy ne csináljon semmit. Ugyanakkor a civil nyomás már létezik, meg van a több mint egymillió aláirás és igyekezetünk azon van, hogy az Európai Parlamentben is kialakitsunk egy politikai nyomást. Ennek jó jelei vannak, például, ezelőtt valamivel több, mint egy hónappal elfogadta a Csáky Pál szlovákiai magyar európai parlamenti képviselő által kidolgozott jelentést a diszkrimináció tiltásáról, amiről többször, többen már nyilatkoztunk. Tehát, az Európai Parlamentben ki kell alakitsuk ezt a politikai nyomást. Maga a társadalom, a kisebbségi közösségek már hallatták hnagjukat, hiszen megvan a több mint egymillió aláirás. Mindezen körülmények között azon igyekszünk, hogy ez a nyomás olyan legyen, hogy az Európai Bizottság lépjen. Hogy hogyan lépjen? Hát úgy ahogy a polgári kezdeményezésben javasoltuk. Tehát, ott van a kilenc terület, ahol különféle jogalkotási aktusokat lehet kialakitani. Nem arról van szó, hogy egy törvényt, vagy egy európai direktivát alkot az Európai Bizottság, hanem arról, hogy több területen, több fajta intézkedésre – ez lehet a diszkriminációellenes direktiva módositása, egy monitoring rendszer kialakitása, amit Csáky Pállal együtt elképzeltünk – van szükség, pontosabban egy adminisztrativ intézkedés szükséges, illetve költségvetés, szabályzat kell hozzá, működési feltételeket kell kidolgozni. Tehát, minden területen a kilenc javasolt terület közül – mi javasoltunk 11-et, kettőt nem fogadott el az Európai Bizottság az Európai Biróság döntése után sem – különféle jogalkotási aktusok kidolgozása szükséges, és ehhez kell  politikai nyomás. Természetesen, az Európai Bizottságot a törvény nem kötelezi minderre, viszont kötelezni fogja – reményeink szerint – a politikai nyomás az Európai Parlamentben, és a civil nyomás, ami már megtörtént, amit fenn kell tartani. Most a FUEN tagszervezeteinek nem kell elhgallgassanak, a FUEN tagszervezeteinek állandóan erről a témáról kell beszéljenek. Például, most készitjük a következő FUEN-kongresszust, amelyre két hónap múlva kerül sor és amelyen nyilván, hogy napirenden szerepel a kisebbségvédelmi kezdeményezésnek a témája”.

Arra a felvetésünkre, hogy lesz-e valamilyen hatással az egész folyamatra az, hogy jelenleg Románia még perben van az Európai Bizottsággal, Winkler Gyula megjegyezte:

“A dolgok párhúzamosan történnek.  Nyilván minden mindenre hatással van. A pernek nagymértékben okafogyott a tartalma, hiszen arról volt szó, hogy lehet vagy nem lehet aláirást gyűjteni. A dolgok párhúzamosan zajlanak. Nagyon komplikált politikai folyamatokról van szó. Úgy képzelem el, hogy ez része az Európai Unió jövőjéről szóló vitának. Nem egyszerű megállapitani, hogy merre menjen az Európai Unió: Marcon azt mondja, hogy jobbra, más valaki azt mondja, hogy balra, Merkel egyelőre nem mond semmit, mert gyenge a választások után. Tehát, komplex és bonyolult folyamatokról van szó és nagyon-nagyon sok munka áll előttünk. Az aláirásgyűjtés csak egy szakasza volt ennek a munkának, és most következnek a további lépések, a további szakaszok. Nyilván – az én véleményem szerint, akkor is, ha ebben az évben, ősszel megtörténik a meghallgatás az Európai Parlamentben, elhangzanak valamilyen vállalások vagy nem hangzanak el vállalások az Európai Bizottság részéről, – ezek nem olyan eredmények, amelyeket három hónap alatt el lehet érni. Ezek mind ősszel megtörténnek, de igazából az érdemi munka a választások után fog beindulni, az új Európai Bizottságban. 2019 májusa végén EP választás van, 2019 őszén feláll az új Európai Bizottság. Én egy kimenő Európai Bizottságtól nem várok el sok eredményt. A FUEN tagszervezeteinek napirenden kell, hogy tartsák e témát, konferenciákat, rendezvényeket kell szervezzenek, nem elég az, hogy a kezdeményezést aláirta egymillió ember. Ez nagyon fontos, de nem elegendő, hanem továbbra is napirenden kell tartani  és  bizonyitani, hogy ez egy olyan igény, amelyet nem lehet figyelmen kivül hagyni. Az erdélyi választási kampányban, abban a keretben, ami az Európai Unió jövőjéről szól, nekünk, az erdélyi magyaroknak, a dél-tiroli németeknek a hozzájárulása az kell, hogy legyen, hogy mi egy olyan Európát akarunk, amely tiszteletben tartja a kisebbségek jogait”.

Az interjút készitette: Balázs Magdolna

Foto:Krónika

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.