- Január 18-án Liszt Ferenc Jászvásáron, Alecu Balş kincstárnok házában tartott koncertet és itt találkozott Vasile Alecsandrival, Gheorghe Asachival és Costache Negrivel.
A magyar zeneszerző 1846. november 2. és 1847. január 24. között bejárta a román városokat, és 19 koncertet tartott Temesváron, Lugoson, Aradon, Nagyszebenben, Kolozsváron, Nagyenyeden, Bukarestben és Jászvásáron. „A közönség sokáig éljenezte, és mind királyra nézett rá. Maga a zongoraművész is elcsodálkozott: „Olyan fantasztikusan ünnepeltek engem, amilyenről egyetlen művész sem álmodhat” […]
Január első dekádjának végén Liszt Ferenc útja Moldovába vezetett és eljutott Jászvásárra, Guido de Karátsony kíséretében. Itt Alecu Balş kincstárnok, egy liberális nézeteket valló nemes házába fogadta, ahol “a fiatalság minden hónapban összegyűlt, hogy beszélgetésekkel és irodalomkritikával töltse az estet”. Liszt Ferenc itt ismeri meg Vasile Alecsandrit, Gheorghe Asachit és Costache Negrit, és ugyancsak itt mutatja be első koncertjét január 18-án, míg a másik kettőt, január 21-én és 24-én – jelképes időpont – az Új Színház termében adja elő.[…]”
Az “Albina românească” lap kommentárja több mint dicsérő, a zenei krónikák szerzője nem más, mint Gheorghe Asachi, aki Lisztet “az egyik legragyogóbb meteorként” mutatja be, „amely megjelenik a művészi horizonton és abban a pillanatban minden figyelmünket és csodálatunkat elragadja… „
Liszt Ferenc romániai látogatása után írta meg a Román rapszódiát, melynek kézíratát 1930-ban Bartók Béla fedezte fel a weimari Liszt-múzeumban.
Forrás: leviathan.ro
Fordította: Péterfy Tünde
Foto: Adevarul
Average Rating