0
0
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt elnöke a múlt hét végén a Transindex-en közölt írásában véleményének adott hangot a gyergyóditrói helyzettel kapcsolatosan. Markó Béla egyértelműen elítélte Magyarországot, valamint azt, hogy az RMDSZ-líderek nem reagáltak azonnal a két Sri Lanka-i vendégmunkás esetére, akik jelenleg a gyergyóditrói pékség alkalmazottjai.
Kinek a népe?
Úgy tűnik, lassan mégis felülkerekednek a józan hangok ebben a ditrói pék-ügyben. Bár várjuk meg a végét! De biztosra veszem, hogy amennyiben valamivel hamarabb megszületik az RMDSZ és a római-katolikus egyház állásfoglalása, nem kellett volna végighallgatnunk például, ahogy a román hírtelevíziókban félreérthetetlen kárörömmel oktatnak ki minket toleranciából.
Hadd tegyem hozzá: ezúttal, sajnos, joggal. Ugyanis éppen levizsgáztunk. Többes szám első személyben fogalmazok, mert igaz, hogy nagy többségünk nem ért egyet az ilyen gyűlöletkampánnyal, de mégis mindannyian felelősek vagyunk. Felelősek vagyunk, amikor Erdélyben sehol egy árva migráns a láthatáron, de azért hagyjuk, hogy ezzel ijesztgessék éjjel-nappal a közvéleményt, elsősorban Magyarországról, és nem próbáljuk meggyőzni saját közösségünket, hogy itt ez az egész csak politikai sci-fi. Felelősek vagyunk, mert nem szólunk rögtön, amikor érezzük, hogy baj van. Felelősek vagyunk, mert engedjük, hogy óriási erkölcsi és politikai kárt okozzon nekünk egy ilyen történet bel- és külföldön egyaránt. Felelősek vagyunk, mert toleranciát kérünk magunknak, és a mieinktől eltűrjük az intoleranciát. Hallgatunk, mert félünk a népszerűtlenségtől. Félünk egy-egy ilyen megszólalás után, mint éppen most az enyém is, hogy majd minősíthetetlen hangú kommentárokban, rossz magyarsággal utasítanak rendre minket. Ha nem muszáj, nem szólunk. Mintha nem azért lennénk ott, ahol vagyunk, hogy legyen bátorságunk véleményt mondani. Politikusok, papok, tanárok, értelmiségiek, mindenki. A ditrói esetet most nem teszem-veszem, nem emlegetem a bukaresti székelyeket, az amerikásokat sem, elhangzott erről már minden, aminek el kellett hangzania. De: akkor van erkölcsi alapunk hozzászólni ehhez, ha vállaljuk, ismétlem, hogy így vagy úgy felelősek vagyunk.
Az elmúlt napokban körülöttem szidták eleget emiatt a székelyeket, az egyházakat is, az RMDSZ-t is. Bevallom, szidtam én is, de közben rosszul is esett, mert magam is székely vagyok, még mindig RMDSZ-es vagyok, és az egyházainkat is tisztelem. Aztán végre megjelent az RMDSZ állásfoglalása. A római-katolikus egyház nyugalmazott érseke, Jakubinyi György is kiadott egy közleményt, amellyel szintén csak egyetérthetünk. Az érsek úr már nyugalomba vonult tulajdonképpen, de még ő vezeti a gyulafehérvári érsekséget. Utódának, akinek ügyszeretetéről és felkészültségéről még a kilencvenes években meggyőződhettem, amikor egy vatikáni látogatásomkor sokat segített nekem, eredményes munkát kívánok, Isten és ember szolgálatában. És ha már szóba került, Jakubinyi György érsek úrnak pedig köszönöm két évtizedes együttműködésünket, kiegyensúlyozottságát, határozottságát és igen, műveltségét is. Most meg köszönöm – vagy: köszönjük ˗ ezt a nyilatkozatát.
Mert hát székelyek vagyunk, kedves marosszékiek, gyergyóiak, csíkiak, udvarhelyszékiek, háromszékiek, és persze főként magyarok vagyunk, egy történelem, egy nép itt Erdélyben, de nem az éppen megtévedt ditrói segédlelkész népe vagyunk, én azt a közösséget nem vállalom. Én Márton Áron népéhez tartozom, és remélem, ti is. Református vagyok, nem katolikus, de mindannyian Márton Áron népe vagyunk. Milyen keveset beszélünk arról a bátor és okos püspökről, aki szintén székelynek született, és éppen a hamarosan felszentelendő új érsek, Kovács Gergely foglalkozott mostanáig szentté avatásának procedúrájával. Mondom, nem vagyok katolikus, de Márton Áron világi értelemben mindenképpen szent volt. Mi lehetne fontosabb bizonyítéka ennek, mint a megszólalás bátorsága, amikor például 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály templomban papszenteléskor elhangzott prédikációjában felemelte szavát a zsidók deportálása ellen. Ítélje meg ki-ki, vajon könnyebb volt-e ezt akkor, nácik és nyílasok országlásakor megtenni, mint most szembefordulni az intoleranciával? Könnyebb volt-e elmondani, hogy:
„Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon és az emberben – bármilyen hitet valljon és nyelvet beszéljen is – a testvérét nézze. […] Aki a felebaráti viszonyt az emberek egyik csoportjától, bármilyen meggondolások alapján elvitatja, az magára vonja az ítéletet, hogy adott esetben őt úgy tekintsék, mint »pogányt és vámost«, ami az evangélium nyelvén törvényenkívüliséget jelent.”
Ráadásul nemcsak prédikált Márton Áron, hanem levelet írt Sztójay Döme miniszterelnöknek és Jaross Andor belügyminiszternek is, hogy azonnal állítsák le a zsidók deportálását. Arról pedig, hogy miként fordult szembe később a kommunista elnyomással, ajánlom elolvasásra Nagy Mihály Zoltán és Denisa Bodeanu könyvét, amely Márton Áron püspök 1957 és 1960 közötti lehallgatási jegyzőkönyveit tartalmazza ([Le]hallgatásra ítélve. Lector Kiadó – Varadinum Alapítvány Kiadó – Iskola Alapítvány Kiadó. Marosvásárhely, Nagyvárad, Kolozsvár, 2019). Igen, székelyek vagyunk, sokfélék vagyunk, de Márton Áron népéhez szívesen tartozom. Erdélyi magyarként is sokfélék vagyunk, de Kós Károly vagy Bánffy Miklós népéhez is szívesen tartozom. Szóljon már valaki annak a néhány migráns-szakértőnek, hogy milyen elődeink voltak ezeken a tájakon!
Forrás:plakatmagany.transindex.ro
Foto:plakatmagany.transindex.ro
Average Rating