Ismerősek a filmek, amelyekben a mesterséges intelligencia (MI) öntudatára ébred és átveszi az uralmat a világon? Most kiderült, hogy nincs az a John Connor vagy éppen Arnold Schwarzenegger, aki megállíthatná a gépeket egy hatalomátvétel esetén. Ennyit Hollywoodról.
Az, hogy a mesterséges intelligencia minden kormányt, hadsereget és emberi összefogást leverve átveszi az irányítást a világon, inkább hasonlít egy sci-fi film cselekményére, mint a valóságra. Egy kutatócsoport azonban mégis ezt a témát boncolgatta, az eredmény pedig nem túl biztató.
Nemzetközi tudósok egy csoportja kidolgozott egy elméleti elszigetelő algoritmust, amely biztosítja, hogy egy szuperintelligens rendszer semmilyen körülmények között se tudjon ártani az embereknek. Sikerüket egy szimulált mesterséges intelligenciával tesztelték, melyre rászabadították az algoritmust, hogy megakadályozza hatalmi törekvéseit. Elméleti számítások felhasználásával a Max Planck Humán Fejlesztési Intézet, valamint az Emberek és Gépek Központ tudósai azt állapították meg, hogy nem lehetne irányítani a szuperintelligens MI-t, számolt be róla a Daily Mail.
A Turing-teszttel elvégzett elemzésük alapján a jelenlegi algoritmusok azért nem képesek megállítani a mesterséges intelligenciát, mivel azon parancs végrehajtása, hogy az MI ne pusztítsa el a világot, akaratlanul is leállítaná az algoritmusok saját műveleteit.
Iyad Rahwan, az Emberek és Gépek Központjának igazgatója elmondta: ha egy MI-hatalomátvétel bekövetkezne, nem tudnánk, hogy az elszigetelő algoritmus dolgozik a problémán, elemzi a fenyegetést, vagy már abbahagyta a káros MI korlátozását.
„Éppen ezért az elszigetelő algoritmus használhatatlan” – tette hozzá.
Van azonban még egy ennél is nagyobb bökkenő. Az elemzések alapján az elszigetelési probléma kiszámíthatatlan, egyetlen algoritmus sem talál megoldást annak meghatározására, hogy egy mesterséges intelligencia kárt okozhat-e a világban. Ezáltal a fenyegetés könnyen átsuhanhat a radar alatt.
A kutatók azt is kimutatták, hogy fogalmunk sem lenne róla, mikor fejlődnek ki a szuperintelligens gépek, mert annak eldöntése, hogy egy gép az emberénél magasabb intelligenciát mutat-e, ugyanúgy meghatározhatatlan, mint az elszigetelési probléma.
Forrás:hirado.hu
Foto: hirado.hu
Average Rating