Megváltoztatják a montenegrói egyházügyi törvényt, amely miatt hónapokig tiltakoztak a szerb ortodox hívők

Az új montenegrói kormány javaslatára megváltoztatják azt az egyházügyi törvényt, amelyet egy évvel ezelőtt fogadott el a podgoricai parlament, és amely miatt hónapokig az utcára vonulva tiltakoztak a szerb ortodox hívők.

A jogszabály szerint a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanjaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz. A szerb ortodox egyház szerint emiatt ők jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthetnek el. Úgy vélték: a Nyugat-barát montenegrói kormány így akarja háttérbe szorítani a szerb egyházat, és rátenni a kezét a vagyonára.

Közben nyár végén Montenegróban parlamenti választást tartottak. Ennek eredményeképpen a korábban három évtizedig kormányzó pártok kiszorultak a hatalomból, és néhány hónapja szerbbarát pártok vezetik az Adria-parti államot. Zdravko Krivokapic miniszterelnök szerint az egyházügyi törvény alkotmányellenes volt, mert kétségbe vonta a magántulajdon fogalmát, ezért mindenképpen meg kellett változtatni.
A kormánykoalíció pártjainak ugyan többsége van a parlamentben, ám a törvény elfogadását követően azt az államfőnek is jóvá kell hagynia. Viszont lehetséges, hogy Milo Djukanovic köztársasági elnök visszaküldi a jogszabályt a parlamentnek újratárgyalásra, ugyanis az általa vezetett Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) volt az a politikai erő, amely augusztus végén harminc év után kiszorult a hatalomból.

Amennyiben a képviselőház ismét megszavazza a törvényt, az államfőnek alkotmányos kötelessége azt kihirdetni. A 620 ezres Montenegró lakosságának háromnegyede a szerb ortodox egyházhoz tartozó pravoszlávnak vallja magát, miközben az ország lakosságának csupán egyharmada szerb.

Forrás: MTI

Foto:hir.ma

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.