
Az egyházkerület Presbiteri Szövetségének elnöksége és az egyházmegyék vezetőségi tagjai tanácskoztak a korábban többszörösen “halálra ítélt”, ma már “virágzó” Szilágy megyei Zsobok településen, augusztus közepén. Jó volt együtt gondolkozni, megbeszélni közös dolgainkat, meglátogatni közeli egyházközségeket, műemlék-templomokat, emlékházakat (pl. Bánffyhunyadon), tervezni és pozitívan tekinteni a jövőbe egyházaink és közösségeink fennmaradása és fejlődése érdekében, vasárnap pedig együtt imádkozni, énekelni és hallgatni Isten igéjét a zsoboki református templomban. Külön öröm volt megtekinteni a Zsoboki Református Egyházközség által 3o éve működtetett Bethesda Gyermekotthon tavaly felavatott, új családi típusú, korszerű házait.
A kalotaszegi látogatás után, augusztus végén a kerület P.SZ.-e továbbképző “nyári tábort” szervezett a Fehér megyei Magyarlapádon, ahova szép számban érkeztek presbiterek és gondnokok különböző egyházmegyékből. Meghívásunkra, első alkalommal vett részt a Királyhágomelléki Egyházkerület Presbiteri Szövetségének vezetősége. Tóth András elnök, köszöntőjében a „légy példája a hívőknek” bibliai idézetből kiindulva, arra buzdította a jelenlévőket, hogy életünkkel mutassunk jó példát másoknak, kiemelten a keresztény közösségben. Ott tartózkodásunk idején igét hírdetett Lőrincz Konrád Artúr nagyenyedi esperes, valamint Borbándi Erika és Borbándi András lapádi leklészházaspár. Az egybegyűlteket köszöntötte Kocsis János házigazda P.SZ.- elnök, valamint Nagy Éva kerületi elnök, aki vasárnap, az Újkenyér ünnepi istentisztelet végén a békesség és testvéri együttlét fontosságát és örömét hangsúlyozta, a bibliai idézetből kiindulva: “Milyen jó és kedves, mikor a testvérek harmóniában, jó egyetértésben élnek!”, majd külön köszöntötte az 5o. és 25. házassági évfordulójukat ünneplő párokat. A továbbképző tábor keretében nagyon érdekes és hasznos, sokatmondó és elgondolkoztató előadást tartott Borbándi András lelkipásztor „Rabbá leszel saját földeden, vagy ott is eszel, ahol nem ültettél?” címmel, amelyet kiscsoportos beszélgetés követett, majd az itt született gondolatok megbeszélése és a következtetés levonása a záró kérdésekre: “A rántottából lesz-e tojás, vagyis lassítható, megállítható,visszafordítható a romlási folyamat? Ha elvész a magyar falu, megmarad a Nemzet? A fizetés mindenre flottul elég, nem kell kiegészíteni élelmiszerrönellátással?” A válaszokat az olvasókra bízzuk.
A lapádi látogatás alkalmával, helyi tájházban voltunk, elmentünk a magyarigeni impozáns református templomba is, majd megtekintettük a cserkészek által épített egyik különleges öko-házat, a közeli erdőben. Ez is nagy élmény volt mindenki számára. Sok-sok egyháztörténeti és történelmi információval gazdagodtunk mind a zsoboki mind a magyarlapádi látogatás alkalmával.
Köszönjük mindkét egyházközség házigazdáinak szívélyes fogadtatását s az együtt töltött hasznos és kellemes perceket. Soli Deo Gloria!
- Nagy Éva elnök, E.R.E.K Presbiteri Szövetsége
Average Rating