A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack) támogató aláirásgyűjtés befejezése után néhány kérdést intéztünk Vincze Loránthoz, az Európai Nemzetiségek Föderativ Uniója (FUEN) elnökéhez. Kérdéseinkre Balázsi Pál Előd, a FUEN kommunikációrt felelős munkatársa irásban válaszolt.
Milyen lépéseket kell megtenni, amig odaáig jut az ügy, hogy az Európai Bizottság állástfoglaljon?
“Jelenleg az aláírások benyújtásának a folyamata zajlik, erre mind a 28 uniós tagállamban sort kell kerítenünk. A tagállamok illetékes hatóságainak három hónap áll rendelkezésére az aláírások hitelességének ellenőrzésére. Az érvényes aláírások számáról igazolást állítanak ki, nekünk pedig ezeket az igazolásokat be kell nyújtanunk az Európai Bizottsághoz. Az EB-nek három hónapja van egy közvita megszervezésére az Európai Parlamentben, illetve saját álláspontjának kialakítására és ismertetésére. Érdemben azonban minden bizonnyal csak a jövő év májusában esedékes EP-választásokat követően, az új Parlament és Bizottság fog foglalkozni a Minority SafePack tartalmával”.
A több mint egymillió aláirás összegyűjtése alapján az Európai Bizottságnak kötelező módon kell foglalkoznia a kedeményzéssel és jogalkotási javaslatot előterjesztenie?
“Az Európai Polgári Kezdeményezések nem kötelezik jogalkotásra az EB-t.
A polgári kezdeményezés intézménye hat éve létezik, eddig a több mint hetven kezdeményezésből négynek sikerült összegyűjtenie az egymillió aláírást (mi vagyunk az ötödikek), de ezek közül egyikben sem indult be a jogalkotási folyamat. Éppen ezért úgy gondoljuk, az Európai Bizottság lassan lépéskényszerbe kerül, és ha bizonyítani akarja, hogy nem csupán szemfényvesztésnek szánták azt, hogy az európai polgárok demokratikus eszközökkel befolyásolhatják az Európai Unió törvényalkotását, akkor érdemben is foglalkozniuk kell kezdeményezésünkkel.
Természetesen nemcsak ebben bízunk. Komoly szövetségeseink vannak, és a továbbiakan is azon leszünk, hogy bővítsük ezt a kört, és nyomást gyakoroljunk az Európai Bizottságra hogy ne seperhessék le javaslatainkat az asztalról.
Konkrét javaslatokat is kidolgozunk arra nézve, hogyan ültethetőek gyakorlatba a Minority SafePack csomagunkba foglaltak, és ezeket is benyújtjuk a Bizottságnak, így nem érvelhetnek azzal, hogy valamelyik kérésünk jogi szempontból kivitelezhetetlen”.
Mi törtenik az aláirásokkal abban az esetben, ha a kezdeményezést ellenző Románia megnyeri a pert, amelyet az Európai Bizottság ellen inditott?
“Jelenlegi tudásunk szerint semmi, hiszen az aláírásgyűjtés már lezárult. Lassan a többi határidő is, és az egész folyamat végére pont kerülhet, még mielőtt a Románia által indított fellebbezés tárgyalási szakaszba jutna. Vélhetően év vége, jövő év eleje előtt nem kerül napirendre az ügy a luxembourgi törvényszéken, ezzel pedig okafogyottá válik. Okosabb volna, ha Románia, látva a Minority SafePack által elindított pozitív folyamatokat, a kisebbségi mozgalmat, támogatójává válna a kisebbségi jogalkotásnak”.
Milyen tapasztalatokat halmoztak fel a kampány során?
“A legfontosabb tapasztalatunk talán az, hogy amit a Minority SafePack szlogenjeként évekkel ezelőtt megfogalmaztunk, az valóban igaz. Nem vagyunk egyedül! Európa minden tagállamában támogatókra találtunk, ez az első alkalom, amikor Európa összes nemzeti kisebbsége, nemzetisége, nyelvi csoportja közösen, egyként lépett fel egy ügy érdekében. És itt nemcsak a FUEN tagszervezeteire gondolok, hiszen rajtuk kívül számos erős közösség kapcsolódott be kampányunkba, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy egy európai mozgalom született a kisebbségi jogokért. Büszkék vagyunk arra, hogy 1.319.009 aláírást sikerült összegyűjtenünk, és arra is, hogy 11 tagállamban sikerült átlépnünk az országos küszöböt, noha 7 is elegendő lett volna.
Ezek olyan eredmények, amelyeket senki sem vehet el tőlünk, és amelyek megmutatják az Európában élő őshonos kisebbségek, nemzeti közösségek erejét. Ez egy olyan erő, amellyel az európai döntéshozóknak is számolniuk kell.
Első pillanattól tudtuk, hogy a kezdeményezésünk nem egy két szóban elmagyarázható ügy, és hogy nem könnyű kézzelfoghatóvá tenni, közel hozni az emberekhez. A kampányunk ott volt igazán sikeres, ahol a helyi közösségek tagjaival közösen tudtuk kialakítani üzeneteinket, hiszen ők tudják a legpontosabban, milyen problémái vannak egy adott csoportnak, és mi jelentheti a megoldást számukra.
És ha már a tapasztalatoknál tartunk: nagyon fontosnak bizonyult, hogy egy-egy közösség szervezetei, akik bekapcsolódtak a munkába, mennyire vannak “edzésben”, mennyire aktívak. Ahol jól működő szervezetek vannak, akik rendelkeznek saját hálózattal, kapcsolatokkal, és van tapasztalatuk a kampányok szervezésében, ott ment a legjobban a munka”.
Kérdezett: Balázs Magdolna
Foto:Hiradó
Average Rating