0 0
Read Time:2 Minute, 32 Second

A Buckingham-palota közleménye szerint a királynőt életének 97., uralkodásának 71. esztendejében érte a halál csütörtökön, nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.

Az Egyesült Királyság a leghosszabb ideig trónon volt uralkodója, II. Erzsébet királynő halála után az Egyesült Királyságban megkezdődött a hivatalos gyászidőszak, amely egészen a királynő temetéséig, szeptember 18-ig tart – írja a Sky News.

Külföldi vezetők sora tiszteleg II. Erzsébet emléke előtt.

„Több mint 70 éven át testesítette meg a brit nemzet folytonosságát és egységét. Úgy emlékezem rá, mint Franciaország barátjára, egy jószívű királynőre, aki maradandó nyomot hagyott országában és évszázadában” – fogalmazott a francia elnök. Emmanuel Macron hozzátette, Franciaország barátjaként fog rá visszagondolni.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azt írta, a legnehezebb szívvel értesültek a hírről. „Állandóan jelen volt az életünkben – és a kanadaiaknak tett szolgálatai örökre fontos részei maradnak országunk történelmének” – fogalmazott.

Belgium ugyancsak részvétét fejezte ki. Több mint 70 éven át a stabilitás és a méltóság jelképe volt a brit nép számára – jelentette ki Alexander De Croo miniszterelnök.

Olaf Scholz német kancellár szerint II. Erzsébet példakép és inspiráció volt milliók számára Németországban. Mint írta, a II. világháború borzalmait követő német-brit megbékélés iránti elkötelezettsége felejthetetlen marad. Hiányozni fog, csakúgy, mint csodálatos humora – tette hozzá.

Barack Obama korábbi amerikai elnök és felesége „a remény és a stabilitás jelzőfényének” nevezte az elhunyt uralkodót. A házaspár szeretettel emlékezik rá vissza, s szerencsésnek tartják magukat, amiért megismerhették.

Ferenc pápa III. Károly királynak küldött táviratában tiszteleg a királynő „Nagy-Britannia és a Nemzetközösség javát szolgáló szüntelen szolgálata” előtt. Azt is elmondta az uralkodónak, hogy mélyen elszomorította Őfelsége halála.

António Costa portugál kormányfő szomorúan értesült az uralkodó haláláról. „70 éves uralkodása a második világháború óta meghatározta a brit történelmet. Őszinte részvétemet fejezem ki a királyi családnak és az Egyesült Királyság népének” – olvasható a Sky News beszámolójában.

A magyar miniszterelnök is elbúcsúzott az elhunyt uralkodótól. „Isten nyugosztalja II. Erzsébet királynőt!” – fogalmazott Orbán Viktor.

„A nőtől, az édesanyától, a királynőtől, az európai államfőtől búcsúzunk!” – írta Facebook-oldalán az államfő. Novák Katalin mély megrendüléssel értesült II. Erzsébet haláláról, egyúttal kifejezte őszinte részvétét a királyi családnak. „Szomorú szívvel és tisztelettel búcsúzunk a XX. századi brit és európai történelem egyik legmeghatározóbb alakjától. Mi magyarok sokat tanultunk II. Erzsébettől a nemzetért és a családért való kiállásban. Emlékét szívünkben megőrizzük!” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Klaus Iohannis, Románia elnöke III. Károly királynak küldött részvétüzenetében azt írta: Őfelsége kivételes vezető volt, aki odaadással és teljes felelősséggel szolgálta hazáját, a stabilitás szimbóluma és egy igazi mérföldkő volt az egész világ számára. Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint az egész Nemzetközösség szolgálatában eltöltött hét évtized az emberiség történelmében támpont és inspiráció marad mindannyiunk és a jövő nemzedékei számára.

Az Egyesült Királyság bukaresti nagykövetsége bejelentette, hogy virtuális részvétnyilvánító könyvet nyított meg a www.royal.uk oldalon. Így azok, aki szeretnék kinyilvánítani tiszteletadásukat  II. Erzsébet királynő emléke előtt, és gondolataikat eljuttatni a királyi családhoz és Nagy-Britannia népéhez, ezt most online is megtehetik.

  1. Erzsébet királynő 1952. február 6-án lépett az Egyesült Királyság trónjára.

Halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 esztendős eddigi trónörökös, Károly a brit uralkodó.

Összeállította: Székely Dénes

Foto: infostart.hu

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.