0 0
Read Time:1 Minute, 27 Second
borbely_laszlo
Forrás:www.maszol.ro

Rövid beszélgetés Borbély László RMDSZ-képviselővel

Az RMDSZ kolozsvári kongresszusán az autonómiatervezet nem szerepelt külön témaként, de Borbély László képviselő e kérdésben a dialógus folytatását szorgalmazta a többséggel és a magyar közösségen belül, úgy a magyar, mind a román közösség tájékoztatása és meggyőzése érdekében. Arról, hogy milyen formában valósul meg az emlitett párbeszéd, az RMDSZ képviselője elmondta:

 “Már elkezdtük ezeket a konzultációkat, például, a Bernády Alapitvány szervezett februárban egy első ilyen találkozót, ahol rangos részvétel volt a kisebbségek részéről és neves újrágirók a román media részéről. Ehhez hasonló találkozókat a jövőben is fogunk szervezni. Ami a magyar-magyar párbeszédet illeti, az nem rajtunk múlik, mert azon kivül, hogy egyesek időnként nyilatkoznak nagyokat a különböző szervezetek, pártok részéről, én nem láttam egy olyan javaslatcsomagot a mi tervezetünkhöz, amely azt mondaná, hogy itt és itt kell módositani. Mi felkértük mindazokat, akik érdekeltek ebben a kérdésben, hogy fogalmazzák meg konkrétan kifogásaikat vagy javaslataikat és állunk elébe. Tehát, ez még a következő hónapok témája lesz”.

A magyar-magyar szolidaritásra utalva, megemlitettük, hogy az RMDSZ részéről elhangzott: a magyar közösség kiépitése érdekében kész együttműködni olyan szervezetekkel is, amelyek nem folytatnak politikát, de szakmai szempontból különböző területeken sok tapasztalattal rendelkeznek. Így, megkérdeztük Borbély Lászlót, ha szóba jöhet, például, a Székely Nemzeti Tanaccsal való együttműködés is?

“Bárki szóba jöhet. De nem lehet olyat tenni, hogy ők kidolgoztak egy autonómiatervezetet, amelyet már kétszer benyújtottak a parlamentbe, amelyet “nagy sikerrel” visszautasitott a parlament. Egyszerűen ők azt akarják, hogy az első szótól az utolsóig fogadjuk el és legyen az ők tervezetük érvényes. Nekünk van elképzelésünk, van javaslatunk, ezt kell tárgyalni és ennek mentén kell tovább haladni”, hangsúlyozta Borbély László, az RMDSZ képviselője.

 Az interjút készitette: Balázs Magdolna

 

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.