
A Softronic január 31-én, pénteken átadta a budapesti Ferencváros telephelyén a kettő közül az első Transmontana mozdonyt, amelyeket a CER Cargo Holding nemrég rendelt meg, közölte kedden a craiovai székhelyű járműgyártó.
„A CER Cargo már több éve négy ilyen típusú mozdonyt üzemeltet Magyarországon”, hangsúlyozák a Softronic képviselői, megjegyezve: a magyar cég számára az első Transmontana mozdonyt „fix” tíz évvel ezelőtt szállították le.
A korábbiakhoz képest a jelenlegi verzió Hitachi ETCS vezérlő-, irányító- és jelzőrendszerrel, STM Mirel és PZB-vel van felszerelve, Románia – Magyarország – Szlovákia számára, fűzték hozzá a Softronic képviselői.
A craiovai gyártó tavaly októberben jelentette be, hogy hat új mozdonyt szállít romániai és magyarországi vasúti üzemeltetőknek. Ezek között van két új mozdony is a CER Cargo Magyarország számára. A Softronic szerint mind a hat mozdonyt 2025 végéig kell leszállítani.
Ezenkívül a craiovai székhelyű cég 2024-ben nyerte el a szerződést a CFR Călători (a Román Vasútak urasszálitó részlege) 19 elektromos mozdonyának korszerűsítésére, amelyet az Országos Helyreállitási és Rezilienciaépítési Terv által elkülönített forrásokból finanszíroznak.
Forrás: economica.net
Forditotta: Székely Dénes
Fotó: Economica.net
Average Rating