“Románia folytatja a Székelyföld elrománosítási politikáját”

Az MTI idézte Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint a Román Ortodox Egyháznak adományozott székelyföldi szálloda esete ismételten bizonyítja, hogy “Románia semmibe veszi vállalt nemzetközi kötelezettségeit, és tovább folytatja Székelyföld elrománosításának a politikáját”. Az SZNT keddi közleménye szerint a román kormány megannyi romániai jogszabályt és nemzetközi szintű vállalását sértette meg azzal, hogy Karácsony előtt sürgősségi kormányrendelettel Hargita és Kovászna Ortodox püspökségének juttatott egy 89 szobás kovásznai szállodát. Az SZNT ezt annak a fényében sérelmezi, hogy Románia még huszonöt évvel a diktatúra bukása után is adós a magyar egyházaktól elkobzott egyházi javak jelentős részének a visszaszolgáltatásával, noha a restitúció feltétele volt az Európa Tanácsba való felvételének. A Román Ortodox Egyháznak adományozott székelyföldi szálloda miatt felháborodásának adott hangot Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is, aki  a román kormány gesztusát az etnikai arányok megváltoztatására irányuló törekvésként értelmezte. A Hargita Népe napilap 2013. december 30-i számában közölt interjúban úgy vélte, hogy az adomány “arcátlan diszkrimináció”, hiszen a történelmi magyar egyházak nem szoktak hasonló ajándékokat kapni. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a szálloda – amelyet a magyar többségű Hargita és Kovászna megye ortodox püspöksége kapott adományba – a kétharmad részben magyarok által lakott Kovászna városában áll. Egyértelműen úgy értelmezi, hogy az etnikai arányok megváltoztatására irányulnak az ilyen törekvések – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A román kormány december 18-án fogadott el sürgősségi kormányrendeletet arról, hogy az állami protokollalaptól “a Vallásügyi Államtitkárság kezelésébe, Hargita és Kovászna Ortodox Püspökségének” juttatja az ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkező 89 szobás, kétcsillagos szállodaépületet.
A kormányrendelet indoklásában a kormány “a román állam alapvető intézménye, a román nép nemzeti identitásának a megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó” Román Ortodox Egyház támogatásának erkölcsi parancsára hivatkozik. Kitér arra is, hogy a kabinet “halasztást nem tűrő rendkívüli helyzetet” rendez a sürgősségi kormányrendelettel. Ha ezt nem tenné meg, “a román állam egyes alapintézményei” lennének képtelenek ellátni feladataikat.
A Nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény – amelyet Románia kormánya 1995-ben ratifikált – kimondja, hogy az aláíró felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek megváltoztatják az arányokat a nemzeti kisebbségekhez tartozók által lakott területeken, mutatott rá Kelemen Hunor.

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.