0 0
Read Time:2 Minute, 52 Second

Az 1956-os magyar forradalom tüntetéseinek jelszavai között szerepelt a “Ruszkik, haza!” szlogen is. A Kálvin téri tűzfalra 1956 októberében ez volt írva: “Ruszkik, haza!”

A „Most mondjuk ki: Ruszkik, haza!” cím alatt nemrég az uh.ro magyar nyelvű hírportálon közölt cikkben, Szilágyi István cikkíró felidézi a bolsevik diktatúra és a szovjet megszállás ellen 1956. október 23-án kirobbant magyar forradalmat.

66 évvel ezelőtt egy nép, egy ország azt mondta: Ruszkik, haza! A tankok elé állt, néhány napig diadalmas volt, ám a végső győzelemhez kicsi volt. A Nyugattól pedig hiába várta a katonai segítséget, írja a szerző, megjegyzve:

Az ’56-osok közül nem is érte meg mindenki, hogy kiszabaduljon a nagytestvér “öleléséből”, a Vasfüggöny ereje, az atom veszélye szinte négy évtizedig éltette még Keleten a zsarnokságot. Ennek ellenére töretlen vágytak arra, hogy a szabadnak és gazdagnak látott Nyugathoz tartozhassanak. Ha ők nem is, legalább a gyermekeik, unokáik.

Amikor ez végre megadatott, egyéb dolguk nem is maradt, mint megőrizni ezt a szabadságot, és messziről felismerni a zsarnokságot. Erre volt jó október 23-a.

Aztán jött 2022, s mintha mégis elfelejtettük volna, mire emlékezünk évtizedek óta. Amikor egy másik nép, egy másik ország kiáltott segítségért, mert lerohanták az oroszok, csak nem mondtuk ki egyszerre, hangosan: Ruszkik, haza! Hanem most is attól hangosak a terek, hogy mekkora hősök voltunk ’56-ban, és azt siratjuk, hogy bezzeg a Nyugat rajtunk sem segített.

Észre sem vettük, hogy mi lettünk az a Nyugat, amely elfordítja a fejét. Az a Nyugat, amelyet olyannyira megvetettünk. Az a Nyugat, amelyiktől 66 éve még azt kérdeztük, miért nem segít, most meg azt, hogy: minek segít? Az a Nyugat, amely csak a saját szabadságát félti a háborútól, meg a jólétét a szankcióktól, állapítja meg a cikkíró, hozzáfűzve:

Pedig lehetnénk az a Nyugat, amely nem fordítja el a fejét. Kezdetnek az is megtenné, ha kimondjuk együtt, hangosan, bátran: Ruszkik, haza! Mert rég volt ennyire aktuális ’56 üzenete.

A fenntebb említett cikk írója itt Magyarországra utal, amely észrevétlenül „az a Nyugat lett, amely elfordítja a fejét” Ukrajnától,  amelyet Oroszország 2022. február 24-én szállt meg a 2014-ben kirobban orosz-ukrán háború éles eszkalációja folytatásaként. Az invázió óriási menekültválságot váltott ki: becslések szerint május végéig nyolc millió ember kényszerült belső menekülésre, október 18-ig pedig 7,7 millió ukrán menekült el az országból.

A Krím félszigetet 2014-ben szállta meg és annektálta Oroszország.

Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke kijelentette, hogy a mostani “akció” célja a túlnyomórészt orosz ajkú donbászi régió “lakóinak megvédése”, akik – véleménye szerint – “nyolc éve  kijevi rezsim megaláztatásnak vannak kitéve és az általa elkövetett népirtással szembesülnek”.

Az Európai Unió kijelentette, hogy határozottan kiáll Ukrajna és népe mellett, támogatja Ukrajna gazdaságát, társadalmát, fegyveres erőit és jövőbeli újjáépítését. Az EU mostanig nyolc szankciócsomagot fogadott el Oroszország ellen, válaszul a Moszkva által kiváltott ukrajnai konfliktus eszkalációjára.

Nyolc hónappal a háború kirobbanásától, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök azt tervezte, hogy három napon belül elfoglalja Kijevet, Moszkva rakétákat lőtt ki és drónokkal támadta az ukrán ellenőrzés alatt álló Nikolaev várost, tájékoztatott az rfi .ro.

A nyugati országok felgyorsították a téli ruházat, felszerelés, tüzérségi lőszer és drónelhárító védelmi rendszerek Kijevbe történő szállítását, mivel az ukrán és orosz erők „sárban és fagyban vívott harcaik hosszú időszakára készülnek”, írja a politico.com.

Továbbá, amióta Oroszország megtámadta Ukrajnát, az Egyesült Államok több mint 15 milliárd dolláros katonai segítséget nyújtott Ukrajnának.

Összegzésként azt mondhatnánk, hogy mindenki szolidaritást tanúsított Ukrajnával, kivéve Magyarországot, amely ukrán menekültek befogadására és Ukrajna humanitárius segélynyújtására szorítkozott.

Fordította/szerkesztette: Székely Dénes

Foto: mult-kor.hu

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %

Average Rating

5 Star
0%
4 Star
0%
3 Star
0%
2 Star
0%
1 Star
0%

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.