“A Minority SafePack kezdeményezés legfontosabb motorja az RMDSZ volt” – Interjú Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel

Az Európai Bíróság nemrég elutasította az RMDSZ Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzésével kapcsolatos román keresetet. Megkérdeztük Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, hogy milyen jelentősége van e  döntésnek? “Az elmúlt hosszú években, most már csaknem tíz éve, hogy Románia, és sajnos nemcsak Románia, de más tagállamok is, megpróbálták  megakadályozni a Minority SafePack nevezetű európai … Citește mai mult “A Minority SafePack kezdeményezés legfontosabb motorja az RMDSZ volt” – Interjú Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel

Winkler Gyula: Most az EP-választási kampányra kell összpontositanunk

Mint ismeretes, az Európai Néppárt politikia közgyűlésének március 20-i ülésén javaslatot fogadtak el, mely értelmében a FIDESZ felfügesztette valamennyi jogának gyakorlását a Néppártban mindaddig, amig egy három tagú bizottság kivizsgálja a jogállam és a Néppárt által vallott és vállalt értékek tiszteletben tartását Magyarországon. Megkérdeztük Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, hogy mi a véleménye erről a … Citește mai mult Winkler Gyula: Most az EP-választási kampányra kell összpontositanunk

EP-választás – Winkler Gyula és Vincze Loránt került befutónak számító helyre az RMDSZ jelöltlistáján

Az újabb mandátumra pályázó Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, és Vincze Lorántot, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökét sorolta befutónak számító helyre  pénteki  kolozsvári ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Állandó Tanácsa (SZÁT). A rangsorolás eredményét Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be a SZÁT-ülés után. A lista harmadik helyére Hegedüs Csilla, a szövetség kultúráért … Citește mai mult EP-választás – Winkler Gyula és Vincze Loránt került befutónak számító helyre az RMDSZ jelöltlistáján

Interjú Winkler Gyula EP-képviselővel

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) június 20-24 között, a frízföldi Leeuwardenben megszervezette 63. kongresszusát. A kongresszuson azt a határozatot is elfogadták, egyebek mellett, amelyben az arománok kérik a nemzeti kisebbségi státusuk elismerését Romániában. A dokumentumban felszólítják Románia kormányát, hogy ismerje el külön kisebbségként az arománokat. Megkérdeztük Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, hogy milyen esélyük … Citește mai mult Interjú Winkler Gyula EP-képviselővel