A szerdán aláírt szerződés alapján a borszéki sportbázis kibővítését, modernizálását az Országos Beruházási Ügynökség (CNI) fogja megvalósítani. A fejlesztési minisztérium 15 millió lejes támogatást nyújt a beruházásra.
A fürdővárosban a jelenlegi labdarúgópálya újul meg teljesen, és építenek melléje egy ezer férőhelyes lelátót, mellékhelyiségekkel, egyéb felszereltségekkel. Emellett megépítenek egy kisebb méretű műfüves focipályát, két műanyag borítású sportpályát, illetve egy futópályát.
Mindezek villanyvilágítást kapnak, tehát sötétedés után is lehet majd használni. Külön épületet emelnek az öltözőknek, irodáknak. Az így létrejövő modern sportbázishoz parkoló is épül ötvenhárom autó befogadására – ismertette a küszöbön álló fejlesztés részleteit Mik József polgármester.
A beruházást 15 millió lejjel finanszírozza a fejlesztési minisztérium, a város önrésze 2,86 millió lej lesz. A megvalósításra 28 hónapja van a CNI-nek, a polgármester számításai szerint a tél folyamán elkészülnek a szükséges tervek, és jövő tavasszal elindulhatnak a munkálatok is.
Mik József kifejtette, több szempontból is fontos ez a beruházás. Egyrészt a helyi sportélet fellendülését várják tőle, de minden bizonnyal számos sportegyesület is itt szervezheti meg az edzőtáborait. Régebben kedvelt helye volt Borszék az ilyen edzőtáboroknak, és ezt szeretnék újra megerősíteni. Szintén lényeges szempont, hogy a sportbázis megépítésével a turisták számára is újabb kikapcsolódási lehetőségekkel bővülnek a helyi szolgáltatások.
Forrás: szekelyhon.ro
Foto: szekelyhon.ro
Average Rating