Újabb két helyet csúszott Magyarország a sajtószabadságot mérő skálán

Közzétette éves sajtószabadság-jelentését a legnagyobb újságíró jogvédő szervezet, a Riporterek Határok Nélkül (RSF).

Az idén Magyarország két helyet visszacsúszott a már eddig sem túl acélos 87. helyről a 89.-re az összesen 180 országot értékelő listán -írja a beszámolót idéző  444.hu.

Az EU-ban csak Bulgáriában nehezebb a független újságírók dolga, mint Magyarországon – derül ki a Riporterek Határok Nélkül elemzéséből.

Az RSF országspecifikus értékelésében megjegyzi, hogy a sajtószabadság tekintetében 2018-ban bekövetkezett negatív fejleményekhez képest „2019 viszonylag csendes év volt a magyar médiapiacon, különösebb változások nélkül a vállalatok tulajdonosi struktúrájában.” Az RSF jelentése szerint továbbra is a kormánybarát Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) uralja a médiapiacot, amit az állami hirdetések továbbra is komolyan torzítanak.

„Független újságírók számára egyre nehezebb az információszerzés, a parlamenti politikusokat nem kérdezhetik szabadon, és és nem vehetnek részt különböző nyilvános eseményeken. Kormánypolitikusok nem adnak interjút kormánykritikus sajtótermékeknek, körintézmények sajtóosztályai pedig rendre megtagadják a választ a független média kérdéseire”, írják, majd hozzáteszik, a kormány ellenőrzését a média felett 2019-ben tovább erősítette, hogy újabb fideszes tagokat választottak a Médiatanácsba, ezzel tovább erősödött a kormányzati kontroll a nyilvánosság fölött. Nagyrészt ez indokolta Magyarország két hellyel hátrébb sorolását a ranglistán.

Régiós összehasonlításban továbbra is Európában a legnagyobb a média szabadsága, miközben továbbra is a Közel-Kelet és Észak-Afrika maradtak a legveszélyesebb vidékek az újságírók számára.

„A 2020-as évtized meghatározó lesz az újságírás jövője szempontjából. A COVID-19 járvány nyomán látszik, mennyi minden fenyegeti a válságról való szabad, független és sokoldalú tájékoztatást”. – áll az RSF jelentésének bevezetőjében. A szervezet szerint a sajtószabadság-indexükön rendre rosszul szereplő országokban a kormányok most, a járvány kapcsán is a független tájékoztatás elnyomásán dolgoznak.

Európában a járványhelyzet idején az Orbán-kormánynak teljhatalmat adó koronavírus-törvényt hozzák példának, ami a büntető törvénykönyv módosításával legfeljebb 5 év börtönre ítélheti a járvánnyal kapcsolatban „hamis híreket” terjesztőket.

Az RSF szerint ez a „túlságosan szigorú” rendelkezés „a magyar bíróságok és a politikai vezetők kezében újabb eszköz a független media ellen.

A szervezet arra figyelmeztet, hogy „az egészségügyi válság idején az autoriter kormányok a válságkezelés mögé bújva visszaélhetnek hatalmukkal, és a tüntetések ellehetetlenülése miatt az ellenállás is kisebb ezekkel szemben.

A szervezet idei jelentése szerint Románia a 48-ik helyen szerepel, miután a tavaly a 47-ik helyet foglalta el.

A skála első helyét, a negyedik egymást követő évben, Norvégia foglalja el, mig az utolsó helyen Dél-Korea áll.

Forrás: nepszava

Foto:nepszava.hu

Lasă un comentariu

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.