Márciusban Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök – értesült a Népszava több, egymástól független forrásból. A pontos dátum még nem ismert, a Miniszterelnökségen Orbán Viktor bel- és külföldi programjait egyeztetik, hogy megtalálják a mindkét félnek megfelelő időpontot. A látogatás pikantériája, hogy nem sokkal követi Angela Merkel német kancellár budapesti útját, s olyan időszakban következik be, amikor soha nem látott mélypontra süllyedtek a magyar-amerikai kapcsolatok: Washington nem nézi jó szemmel Budapest és Moszkva élénkülő barátságát.
Putyin legutóbb 2006 február végén, a Gyurcsány-kormány idején járt Budapesten; az üzleti kapcsolatok megerősítése volt a cél. Putyin előtt, 1992 őszén, Borisz Jelcin személyében járt először Magyarországon orosz államfő. Medgyessy Péter miniszterelnökként 2002-ben gyors moszkvai látogatással szerette volna felolvasztani az első Orbán-kormány idején fagyossá vált orosz-magyar viszonyt. A Gyurcsány-kormány a Nabucco mellett támogatta az orosz Déli Áramlat terveit is, amit ellenzékben Orbán hazaárulásnak nevezett. 2010-es kormányra kerülésekor Orbán 180 fokos fordulatot vett, s már novemberben meglátogatta Moszkvában Putyint. 2013 februárjában ismét a Kremlben találkoztak, rá egy évre pedig a kormányfő a titkos paksi szerződéssel a zsebében jött haza Moszkvából. Az orosz elnök idei újévi üzenetében azt írta Orbánnak: számít az orosz-magyar kapcsolatokban rejlő lehetőségek megőrzésére és intenzívebbé tételére, “ez megfelel mindkét ország alapvető érdekeinek, és része az európai stabilitás és biztonság szavatolásának”.
Az Együtt azt követeli, hogy ha Vlagyimir Putyin tavasszal valóban Budapestre látogat, akkor a kormány vonja be a parlamenti pártokat Orbán Viktor kormányfő és az orosz elnök találkozójának előkészítésébe. A Miniszterelnökségen Orbán Viktor bel- és külföldi programjait egyeztetik, hogy megtalálják a mindkét félnek megfelelő időpontot.Az Együtt közleményében arra szólította fel Orbán Viktort, hogy a találkozón ne tegyen újabb szívességeket Vlagyimir Putyinnak, hanem mondja fel a “Paks2-szerződést” és a hozzá kapcsolódó orosz államkölcsönről szóló megállapodást, mert ezek ellentétesek Magyarország érdekeivel. Az ellenzéki párt azt is írta, attól tartanak, hogy a megbeszélésen szóba kerül majd az a korábbi, a kormány által nem cáfolt terv, amely szerint a kabinet a magyar tulajdonú gáztározó-kapacitások egy részét eladná az orosz Gazpromnak. Az Együtt közölte, ellenzi e tervet, mert az Magyarország energiabiztonságának további kiszolgáltatottságát eredményezné Oroszországnak.
Másrészt, a PM közös demonstrációt kezdeményez Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleges magyarországi látogatása ellen a „demokratikus ellenzéki pártokkal” és a civilekkel, közölte Szabó Tímea független országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. Szabó Tímea azt mondta: Orbán Viktor és kormánya azt akarja, hogy “Magyarország Putyin láncos kutyája legyen”, Oroszország célja pedig az, hogy eddig nem tapasztalt mértékben bilincselje magához az országot. Szerinte ez ellen a pártoknak és a civileknek közösen kell fellépniük. A politikus ezért Karácsony Gergellyel, a PM másik társelnökével közösen levélben keresi fel az MSZP-t, az Együttet, a DK-t, az LMP-t és a Magyar Liberális Pártot, valamint a civil demonstrációk szervezőit egy közös tüntetés szervezése céljából. Megjegyzendő, hogy a Népszava közölte – több, egymástól független forrásból származó értesülésre hivatkozva -, hogy márciusban Budapestre látogat Vlagyimir Putyin.
Average Rating