Amnesty International: Az európai régió egyik legkiábrándítóbb emberi jogi teljesítményét nyújtja Magyarország

AmnestyKormány: az Amnesty International folyamatosan törvénysértésre buzdít

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a „bevándorláspárti” Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet semmi mást nem tesz, csak folyamatosan törvénysértésre buzdít. A Kormányzati Tájékoztatási Központ, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy az AI szerdán nyilvánosságra hozta éves jelentését. Ennek bemutatásán a szervezet szakértői egyebek mellett azt mondták, az európai régió egyik legkiábrándítóbb emberi jogi teljesítményét nyújtja Magyarország.

Iván Júlia, az AI Magyarország igazgatója kiemelte: a Magyarországról szóló rész legsúlyosabb megállapításai a menekültekkel és a menedékkérőkkel kapcsolatosak. Magyarország évek óta mindent megtesz azért, hogy a háborúk és üldözés elől menekülők semmilyen védelmet ne kapjanak – vélekedett.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írta: az AI arra ösztönzi az Európába érkező illegális bevándorlókat, hogy szegjék meg Magyarország törvényeit.

Úgy fogalmaztak: „ezt senkitől sem tűrjük el”. „Aki Magyarországra jön, tartsa be a törvényeinket” – tették hozzá.

A kormány és kormánypártok mindent megtesznek azért, hogy megvédjék az európai polgárok és a magyar családok jogait – emelték ki.

Forrás: MTI

Foto: Civil Hirügynökség

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.